9 °C Budapest

Nem hinnéd, mire volt kíváncsi a legtöbb magyar 2020-ban: itt a keresési toplista

2021. március 15. 14:07

Élelmiszerekre és receptekre bő 40, az oktatással kapcsolatos információkra több mint 1400 százalékkal többet kerestek rá a magyarok 2020-ban, mint a járványt megelőző évben. Az Uniomedia adatalapú kutatásából az is kiderült, hogy szomorkodtak-e tavaly a bőröndárusok, melyik telefon nyerte a karanténbajnokságot, és melyik mozzanata az a közéletnek, amelyet a netes keresések alapján semmilyen mértékben nem érintett a járvány.

Hatalmas karriert futott be tavaly Magyarországon egy gyógynövény alapú étrend-kiegészítő, amely az arcbőr pattanásait hivatott elmulasztani. Megpörgethette az érdeklődést a 900(!)-szorosára 2019-hez képest? Az egyik logikus válaszlehetőség, hogy a készítménytől talán az otthoni (home office/home school) nassolás káros mellékhatásainak ellensúlyozását remélték az internetezők, de azért így is lesz dolga a magyarázattal a társadalomtudósoknak.

Annak megfejtéséhez, hogy mi volt a hosszúra nyúlt karanténidőszak eddigi leggyakoribb keresőszava, nincs szükség tudományos háttérre: több mint 32 milliószor ütötték be a keresőmezőbe a "koronavírus" kifejezést. Ebben a nagyságrendben teljesített a Google Classroom is, de jócskán lemaradva, 16 millió körüli kereséssel. Talán sokakat meglep, hogy az említett 32 millióból minden második koronavírus-keresés tavaly áprilisban futott be, egy hónappal az egész ország lezárása után. Hogy melyek a fertőzés tünetei, az másfél millió keresést indukált egy év alatt, a koronavírus-teszt (és különböző keresési mutációi) viszont csak bő egymilliót - némileg kevesebbet, mint a mobilok között legnépszerűbb iPhone11. Ha már szóba került: a járvány első évének második legkeresettebb okostelefonja minimálisan lemaradva az első helyezettől az épp 2020-ban debütáló iPhone 12 volt, a bronzérmes pedig a Huawei P30 Lite lett.

A maszkokra vonatkozó keresések száma hűen követte az ország lelkiállapotát.

Az Uniomedia kutatása szerint 2019 decemberében 1600-szor ütötték be a maszk szót magyar nyelven, 2020 januárjában 27 ezerszer, februárban 60 ezerszer, márciusban pedig már több mint 350 ezerszer. A legtöbben a szájmaszk kifejezésre kerestek, de idővel szépen feljött a maszk szabásminta, de olyanok is voltak, akik mintás, fradis vagy épp csipkés maszkra kerestek rá.

A koronavírus természetesen a munkapiacot is átalakította. Erre lehet következtetni például abból, hogy a futároknak szóló álláslehetőségek iránt háromszor annyian érdeklődtek a járvány alatt, mint a koronavírus felbukkanása előtti 12 hónapban, de több mint a duplájára nőtt az otthonról végezhető munkák, valamint a motivációs levél- és önéletrajzminták iránti kereslet is. A profik egyenesen "tökéletes önéletrajz mintát" kerestek, majd’ háromszor annyian, mint a járvány előtt.

A diák home office pedig az összes álláskeresés közül kiemelkedik a maga öt és félszeres bővülésével.

A pénzügyi szolgáltatók számára bizonyára örömteli hír, de a társadalmi modernizáció szempontjából sem hátrány, hogy online számla iránti érdeklődés is az ötszörösére nőtt. Az okmányirodai időpontfoglalás és az e-recept négyszer, az e-önkormányzat négy és félszer, az egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó eszt-bejelentkezés nyolcszor, a NAV-számlázó 12-szer (igaz, ebben a kötelező online számlázás bevezetése is benne volt) az "ügyfélkapu lelet" pedig hússzor annyi keresést érdemelt ki az elmúlt egy évben, mint előtte.

Jelentősen megváltoztak az utazási szokások is. Ha a 2019-ben a bőrönd szóra keresőket 100 százaléknak vesszük, a 2020-as teljesítmény csupán 68 százalék, és ennél is nagyobb mértékben esett vissza a legnépszerűbb repülőgépjegy-foglaló oldal nevére indított keresések száma. Ellenben a "beutazás Magyarországra" kifejezést 367-szer annyian használták, mint a megelőző esztendőben - többségében alighanem a hazatérni próbálók, és nem a magyarul tudó, hozzánk vágyó külföldi turisták.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Abból, hogy az egyik legismertebb nemi betegségre vonatkozó keresések száma alig emelkedett, akár az a következtetés is levonható, hogy a párkapcsolatok stabilitására jó hatással voltak a kijárási korlátozások. Szintén az otthonlét hatásának tűnik, hogy erőteljesen rámozdult a magyar lakosság az online filmnézésre, ami mind a fizetős (Netflix, HBO Go), mind a nem fizetős, kalóz opciókra vonatkozó keresések számán meglátszott.

A járvány természetesen a táplálkozásra is hatással volt: drámaian megnőtt az érdeklődés a kenyérsütési receptek (kovásszal, élesztővel és anélkül), illetve az olyan egyszerűen elkészíthető válságfogások iránt, mint a lencse- és a krumplifőzelék.

Közben persze a desszertkészítés műhelytitkai is hasonlóan kapóssá váltak, a madártejtől a különféle fánkokig. Az otthonléttel is összefügghet, hogy a ruházkodás terén - a női pizsama, a férfi alsónadrág és a férfi boxer mellett - a melegítőnadrág volt a mindent vivő keresési kifejezés.

Az internetes keresések adatainak tanúsága szerint tavaly 142 ezer százalékkal több embert érdekelt az Operatív Törzs, mint mielőtt beütött a vírus (nem csoda, hiszen előtte a kifejezés gyakorlatilag ismeretlen volt) és valamivel még ennél is többet a Telex, aligha függetlenül attól, hogy az utóbbi egy már-már elfeledett távközlési eszközből hirtelen egy nagy hírportál elnevezése lett. A sport kategóriában a magyaroknak az NFL iránti érdeklődése nőtt csaknem a legjobban (a hétszeresére) - de az első helyezést végül a "kerékpár vázméret" összetételre bejött keresések vitték el, 135-ször annyian kerestek rá erre, mint egy évvel korábban, márpedig ez a mutató a bringázók közül is leginkább azokat érdekli, akik frissen kaptak rá a kétkerekűzésre.

Semmilyen változást nem mutatott ellenben a közbeszerzések iránti érdeklődés: hajszálpontosan ugyanakkora volt a járvány hónapjaiban is, mint akkor, amikor még senki sem hallott a koronavírusról.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm