16 °C Budapest

Itt a magyar önkormányzatok segélyalapja: mutatjuk, ki és mire kaphat a pénzből

MTI
2020. április 23. 20:05

Több nagyváros önkormányzata hirdetett olyan programot, amely a koronavírus-járvány okozta károk enyhítése mellett már a "nyitásra" fókuszál.

  • Székesfehérvár veszélyhelyzeti gazdasági konzultációt indított, amelynek célja, hogy a városvezetés pontos képet kapjon a helyi gazdasági élet járványhelyzet okozta kihívásairól, valamint kialakíthassa gazdasági stratégiáját a veszélyhelyzet utáni időszakra - közölte az önkormányzat. A Lehrner Zsolt gazdasági ügyekért felelős alpolgármester által vezetett felmérésbe a helyi vállalkozókat, vállalatokat, munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleteket is bevonták. A konzultáció hétfői meghirdetése óta leginkább olyan vállalkozók, cégek jelentkeztek, amelyek leálltak, részben leálltak, vagy nagy százalékban visszaesett a bevételük a járványhelyzet miatt, ugyanakkor többségüknek van elképzelése a jövőről, tervük van arról, hogy a későbbiekben - ha segítséggel is - hogyan tudják majd bevételeiket növelni.
  • Kaposvár már a gazdaság világjárványt követő újraindítását tervezi. Szita Károly polgármester a helyi Rádió Mostnak adott interjújában arról szólt, hogy levélben fordul a helyi vállalkozókhoz, mert "ötletekkel, tenniakarással sikerül legyűrni a válság okozta nehézségeket". A politikus kitért arra, hogy kormányhivatali adatok alapján a somogyi megyeszékhelyen 128-cal nőtt az álláskeresők száma az elmúlt év hasonló időszakához képest. Hangsúlyozta, hogy a város beruházásai a járvány ellenére sem álltak le, a városban két új iparterületet is kialakítottak.
  • Debrecen segélyalapjából csütörtöktől igényelhetnek anyagi segítséget azok, akik a koronavírus-járvány miatt veszítették el állásukat - közölte a polgármester. Papp László emlékeztetett: március 20-án hirdették meg 20 millió forintos kezdőösszeggel a segélyalapot. Azóta magánszemélyek, cégek és más szervezetek felajánlásaiból csaknem 120 millió forint gyűlt össze az önkormányzati alszámlán. Támogatást azok a 2020. január 1-je előtt már debreceni állandó lakóhellyel rendelkező és életvitelszerűen Debrecenben élő magánszemélyek kaphatnak, akiknek a veszélyhelyzet kihirdetése után szűnt meg a munkahelye, és a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 60 ezer forintot. Anyagi támogatást közüzemi számlák kifizetésére, lakás bérleti díjának támogatására, illetve a digitális távoktatásban való részvételhez szükséges taneszközök beszerzésére lehet igényelni, de kérhetnek élelmiszercsomagot is a rászorulók.
  • Egerben a helyhatóság egy korábbi intézkedését kiterjesztve az önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségek bérlői közül azokat, akiknek a járvány miatt kellett bezárniuk, május 1-jétől mentesítik a bérleti díj megfizetése alól az újbóli megnyitásig, vagy legkésőbb a veszélyhelyzet elmúltáig.
  • Csongrádon módosították a szociális rendeletet, rendkívüli települési támogatást kaphatnak azok, akik a járvány miatt veszítették el állásukat. A regisztrált álláskeresőknek - családi állapottól függően - 57-72 ezer forint támogatást ad az önkormányzat.
  • A Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. helyi szálláshelyekkel és térségi szolgáltatókkal összefogásban hűségutalványokat bocsátott ki azon vendégek számára, akik szállásfoglalásuk lemondása helyett átfoglalással segítik a zalakarosi szálláshelyeket a veszélyhelyzet idején. A pihenésüket későbbi időpontra átfoglaló vendégek 2021. június végéig felhasználható bónokat kapnak, amelyekkel kedvezményt kínál a Zalakaroson és térségében működő számos vállalkozás és szolgáltató.
  • Siófok bevételkiesése a járvány miatt eddig 500 millió forintra tehető. Annak érdekében, hogy a város egy esetlegesen elhúzódó veszélyhelyzetben is meg tudja őrizni a munkahelyeket, a polgármester a képviselői tiszteletdíjakat 50 százalékkal mérsékli, továbbá bizonyos munkakörökben, munkaidővel arányosan, akár állásidő bevezetésével maximum 30 százalékkal csökkennek a bérek. Lengyel Róbert hozzátette, a bércsökkentések részletszabályainak kidolgozása folyamatban van.
  • Zamárdi nagyon nehéz év elé néz, várhatóan elmarad a Balaton Sound is, teljesen felborult a település költségvetése - mondta az MTI-nek Csákovics Gyula polgármester. Kifejtette, a másfél milliárd forintos költségvetésen eddig 25 százalékos lyuk keletkezett, ami miatt drasztikus intézkedéseket kellett hozni, három prioritást szem előtt tartva: maradjon meg az önkormányzat működőképessége, garantált legyen a lakosság biztonsága, és sikerüljön megőrizni a hivatali munkahelyeket. Ehhez lemondtak minden önkormányzat által szervezett rendezvényt, leállítottak minden leállítható fejlesztést, elvonták a dolgozók cafeteriáját, nem lesz idén jutalom, többeknek kell kényszerszabadságot kivennie. Hozzátette, így is maradt 150 millió forintnyi "foltozatlan lyuk" a költségvetésükön, amit reményeik szerint sikerül majd orvosolni kormányzati segítséggel és az előbb-utóbb beinduló idegenforgalommal.
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem