Gigafejlesztéseket hozhat a 2024-es magyar olimpia
Új Duna-hidak, HÉV helyett villamos, S-Bahn, stb.
Új Duna-hidak, HÉV helyett villamos, S-Bahn, stb.
2,19 milliárd forintba kerül a fejlesztés.
A Deák Ferenc téren üzemelték be az első segélyhívó oszlopot.
Összesen 200 milliárd forintot költenek a beruházásra.
A forgalomhoz, a zajterheléshez és levegőszennyezettséghez igazítják a közvilágítást.
Az építkezés jövőre kezdődik, az átadás pedig 2019-re várható.
Egy hónap múlva szavaznak a fejlesztésről.
Ez nem jelenti azt, hogy más intézményeket be kell zárni.
Lezárult a Városligetbe tervezett múzeumi épületekre kiírt nyílt nemzetközi tervpályázat.
Aláírták a kivitelezési szerződést, idén elkezdődhet a Széll Kálmán tér átalakítása.
Még idén kezdetét veszi Bel-Buda egyik legfontosabb infrastrukturális fejlesztése
4 éve alakult meg, jegyezte be a cégbíróság a BKK-t.
A Szépművészeti Múzeum főigazgatója szerint tartható a Liget Budapest 2018-as átadása.
Év végére megismerhetők lesznek a megvalósíthatósági tanulmányból fakadó szabályok, elképzelések, útvonalak.
A 3-as metró felújítása és más közlekedési fejlesztések is prioritást élveznek.
Az InfoRádió értesülése szerint hamarosan elkészül a megvalósíthatósági tanulmánya annak a hosszú ideje tervezett projektnek, amely a 2-es metrót és a gödöllői HÉV-et kötné össze.
Elfogadta a városligeti építési szabályzatot a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésén. A szabályzat egyik alapját képezte a Liget Budapest projekt, amely a képzőművészet, az építészet, a néprajz, a zene és a fotográfia múzeumainak elhelyezését tervezi a Városligetben, már ma is ott működő múzeumok és egyéb közintézmények mellé, a közpark teljes rehabilitációjával együtt.
Mi lesz így az elhanyagolt terület sorsa?
A spanyolországi IESE Business School elkészítette a világ "legokosabb" (legjobb) városait listázó Cities in Motion 2014 Indexet. Okos város alatt a készítők olyan városokat értenek, ahol magas az életminőség, az innováció szintje és mindez fenntartható. Budapest nem szerepelt túl jól a listán, mindössze a 74. helyezést sikerült elérnie a 135-ös listán. Cikkünkből megtudhatod, miért.