Megszólalt a verőcei tragédia egyetlen túlélője: ez történt a halálos hajóbaleset előtt
Megszólalt a verőcei hajóbaleset egyetlen túlélője, aki az ütközés során a motorcsónak hátsó részében állt.
Megszólalt a verőcei hajóbaleset egyetlen túlélője, aki az ütközés során a motorcsónak hátsó részében állt.
Több mint húsz évvel az első kapavágások megkezdése után a hétvégén átadták a dél-dalmáciai Omis elkerülő útját.
A nappali gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk.
A héten három importált vírusos vérzéses láz megbetegedést is jelentettek, mindhárman magyar állampolgárok és a fővárosban élnek. A háttérben a Dengue vírus állhat.
A Mount Everest mászószezonja korlátozott ideig tart, emellett a hegymászási körülmények is kihívást jelentenek, sőt, a csúcsszezonban még a turisták tömegével is meg kell küzdeni.
A 2024-es év világszerte a meztelenség virágkorának ígérkezik, mindezt az egyre gyakoribb meztelen hajókirándulások, sőt, meztelen tengerparti esküvők is bizonyítják.
A repülőjegyárak emelkedése Európában és Ázsiában lassul, helyenként csökkenés is megfigyelhető
Az M49-es Mátészalkától egészen a határig létesít négysávos kapcsolatot az M3-asból kiindulva.
Az utazási költségek minimalizálása és a költséghatékony megoldások mindenki számára kiemelkedő fontosságúak.
2024. június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napján, ünnepélyes keretek között kerül átadásra a Nemzeti Összetartozás Hídja.
A tragédiával kapcsolatban kiderült, hogy jármű sofőrje és utasa a baleset során olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.
Életét vesztette egy fiatal férfi, miután fának csapódott autójával az 5402-es számú úton, Kiskunmajsa külterületén.
Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2024. 21. hétről.
A mai naptól, 2024. május 25-től a Budapest – Székesfehérvár - Siófok - Fonyód – Keszthely vonalon a Balaton IC járatain már igénybe is vehetjük az étkezőkocsik szolgáltatásait.
A híradás szerint a nő a pénzt 2017 óta elkövetett bűncselekményekkel halmozta fel. Egy házzal és több telekkel is rendelkezett, bár sosem jelentett be törvényes jövedelmet.
Európából hat ország került be a top 10-be, Spanyolország vezeti a listát.
A szombathelyi Savaria InterCity vonatok helyett Csorna és Szombathely, a személyvonatok helyett Csorna, Porpác, és Szombathely között kell pótlóbuszra átszállni.
Az akadályt már eltávolították, ismét járnak a vonatok a vonalon, de csak az esti órákra állhat helyre a menetrendszerű közlekedés.
A magyarok által különösen kedvelt Lido di Jesolo környékén egy apartman 37 ezer forinttól kezdődik éjszakánként 2 főre.
Olvasóink által küldött fényképek alapján tudjuk, hogy pontosan mennyibe kerül a sör, a lángos, a palacsinta.