Továbbra sem várható érdemi csapadék Magyarországon az Európa felett kialakult úgynevezett Omega-blokk miatt.
Itt a vége a Vár-kirándulásoknak? Súlyos rendeletet fogadtak el, ez sokaknak nem fog tetszeni
Több jogot kapott a turistabuszok engedélyével kapcsolatban a Várkerületet is magába foglaló I. kerület, mint mások, ezt pedig a turizmus is megérezheti.
Kitiltanák a Várból a turistabuszokat egy frissen elfogadott fővárosi határozat szerint. A Világgazdaság cikkében arról ír, hogy a rendelet értelmében védett övezet lett a Hunyadi János út és a Palota út, amelyeken a turistabuszok a csoportokat szokták felvinni. Az I. kerületnek véleményezési joggal bír januártól abban a tekintetben, hogy mely buszoknak ad engedélyt a behajtásra.
Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkára szerint több hiányosság is van a frissen elfogadott rendeletben, kifogásolta például, hogy egyetlen kerület miért kapott több jogot, mint mások.
Nem a szabályozással van problémánk, hanem a belső ellentmondásaival és azzal, hogy nincsenek megteremtve Várba való, turistabusz nélküli feljutás feltételei. Aligha képzelhető el, hogy egy 30–50 fős nyugdíjas csoport tízesével utazik fel a Várba a 20 percenként megforduló, kis kapacitású és meglehetősen drága Siklóval, vagy a várlifttel, amely gyakran áll le műszaki hiba miatt, esetleg mozgólépcsővel, amely nem visz fel teljesen
- fogalmazott a főtitkár.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







