Felvették a versenyt a magyar halászlével: ez a halétel lesz a nyár slágerfogása 2024-ben
Cikkünkben a Tisza-tóhoz kirándulunk el, Magyarország második legnagyobb tavához, ami az elmúlt években már nem csak a horgászoknak kedvez.
Cikkünkben a Tisza-tóhoz kirándulunk el, Magyarország második legnagyobb tavához, ami az elmúlt években már nem csak a horgászoknak kedvez.
Kevesen tudják, hogy a Tisza-tónál nem csak biciklizni, horgászni lehet: gombamód szaporodnak a helyi halsütödék, haléttermek, ezek legújabb fogásait pedig kár lenne kihagyni!
Hétfőn indul a tavi viharjelzési szezon a Balatonon, a Velencei- és a Tisza-tavon - közölte az Hungaromet Zrt. a honlapján.
Az állandó lakók számának változásai alapján elmondható, hogy a Velencei-tavi települések abszolút nyertesei az elmúlt 5 évnek. A Tisza-tónál már nem ilyen egyértelmű a helyzet.
Kiemelt forgalom volt a pénteki ünnepi szabadnapon a Balatonnál, a Tisza-tónál és a Dunakanyarban is.
A közlemény szerint a sebesvonat május közepéig a hétvégi napokon, majd onnantól nyár végéig naponta közlekedik.
Hétfő reggel 8 órától megszűnt az árvízvédelmi készültség a Tisza-tó körül. A Kötivizig azonban továbbra is figyelőszolgálatot lát el a Tisza mentén egyes szakaszokon.
Árvízvédelmi készültség van a Tisza-tó mentén. Utakat zártak már le másütt a Tisza áradása miatt. Az árhullámok miatt viszont a Tisza-tavon sincs téli vízszint.
Árvízvédelmi készültség van érvényben a Tiszán, a Bodrogon, a Taktán és a Sajó torkolati szakaszán az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság működési területén.
Szakértők szerint 2024-ben leginkább a Tisza-tavon érdemes körbenézni a nyaralóra vágyó vevőknek, ha jó áron szeretnének nyaralót venni.
Új, négy évszakos aktív- és ökoturisztikai attrakció épült a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán nyert csaknem 1,3 milliárd forint támogatásból.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság minden év április 1-től október 31-ig üzemelteti a viharjelzőrendszereket a Balatonon, a Velencei-, a Tisza- és a Fertő tavon.
Közel három éve nyitott meg tiszafüredi Mariska Étteremben, ami október 1-jén bezár.
Javul az árvízi biztonság a Közép-Tisza völgyében egy 7,459 milliárd forintos projektnek köszönhetően - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság minden év április 1. és október 31. között üzemelteti a viharjelző rendszereket a Balatonon, a Velencei-, a Tisza- és a Fertő-tavon.
Az éjszaka második felében (nagyobb eséllyel hajnaltól) a Balatonnál már záporok is kialakulhatnak.
Operagála, koncertek, csónakos és kerékpáros túra, családi nap, főzőverseny is lesz a Magyar Tavak Fesztiválja július 28-29-ei Tisza-tavi rendezvényén, Tiszafüreden
Kettősség jellemzi a június 4. hetében ellenőrzött térségben feltárt körülményeket.
Délután az északkeleti határ térségében nem kizárt egy-egy zivatar előfordulása.
Beköszöntött néhány napja a kánikulai nyár, ilyenkor pedig mindenkit a vízpart csábít. De nem csak a Balatonnál üdülhetünk fel, az ország keleti csücske is tartogat meglepetéseket.