Magyaroknak is repülhet a 2 milliós közúti bírság: alig ismert szabály szedi áldozatait Ausztriában
Idén is november 1-jétől hatályos Ausztriában az úgynevezett helyzettől függő gumiabroncs-kötelezettség, aki elmulasztja sokat fizethet.
Idén is november 1-jétől hatályos Ausztriában az úgynevezett helyzettől függő gumiabroncs-kötelezettség, aki elmulasztja sokat fizethet.
A gumiipari szakemberek egyetértenek abban, hogy az abroncsok élettartama 10 év.
Megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez minden közlekedőnek, de különösen egy közszolgáltatónak maximálisan alkalmazkodnia kell.
A hétvégén már havazhat is három megyében, így az autósoknak fokozottan készülni kell a téli időjárásra.
E hét közepétől már számítani lehet arra, hogy a hőmérséklet csak ritkán megy napközben hét fok fölé, ami fontos határnap az autósoknak.
Az előrejelzések szerint hamarosan már nap közben sem lesz 7 foknál melegebb, azaz nem biztonságos nyári kerekekkel közlekedni.
Az autósok mostanában, október huszonharmadika után keresik fel nagy számban a szervizeket a szakemberek szerint, készülnek a rohamra, ami legfeljebb a drasztikus áremelkedés miatt maradhat el.
Elképesztően megdrágult az autógumi, és a szervizek is óradíját is emelni kellett. Így pedig sok magyar autós nézhet nagyot, ha kereket cseréltetne.
Ideje téli abroncsra váltani: időjárástól függően október közepén, végén érdemes gumiabroncsot cserélni gépjárművünkön.
Sok autós továbbra is elhanyagolja az évszaknak megfelelő abroncs ahsználatát, ami komoly balesetveszélyt jelenthet.
Bár a legtöbb szakértő szerint az autógumikon nem érdemes spórolni, a Google keresések alapján az akciós abroncsok és a négyévszakos gumik iránt a sokszorosára nőtt a kereslet.
Elkészült az ADAC 2022-es nagy téligumi-tesztje, amelyben ezúttal 33 terméket próbáltak ki. Mutatjuk az eredményeket: tényleg a márkás a legjobb?
Felmerül az a kérdés is, hogy takarékossági okokból lehet-e keverni a téli és nyári mintázatot? A válasz: nagyon nem...
A tavasz és ezzel együtt az abroncscsere beköszöntével ismét felmerül a kérdés, hogy milyen érvek szólnak a minden szezonra alkalmas abroncsok mellet vagy éppen ellen.
Lejár a téli gumiabroncsok ideje, március végén érdemes gumiabroncsot váltani, hiszen itt a tavasz.
Tavasszal, amikor fel kell szerelni a nyári abroncsokat, sokan elgondolkodnak, hogy vajon megéri-e használt gumikkal megoldani a cserét.
Szakértő most olyan szituációkra hívja fel a figyelmet, amelyeket el lehet, és el is kell kerülni annak érdekében, hogy biztonságosan átvészelhessük a téli hónapokat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján az ünnepek alatt az ország északi, északkeleti megyéiben is várható havazás.
Közelednek a nagy havazások, így érdemes már most beszerezni a hóláncot, aminek használatát nem árt gyakorolni.
A téli autózás ugyanolyan örömteli lehet, mint a nyári; néhány szempont betartásával a hideg hónapok-ban épp olyan megbízható és biztonságosan üzemeltethető társunk lehet az autó, mint nyáron. A Ma-gyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértői szerint még nem késő felkészülni a télre.