Itt vannak a legfrissebb számok: ennyi magyar ember él jelenleg Romániában
Egy friss adat szerint 1,1 millió magyar él Romániában, viszont a becslések szerint ennél 100 ezerrel még többen lehetnek.
Egy friss adat szerint 1,1 millió magyar él Romániában, viszont a becslések szerint ennél 100 ezerrel még többen lehetnek.
Az Európai Unió regionális versenyképességi indexe szerint a kelet- és dél-európai térségek lassacskán felzárkóznak ugyan,de még mindig vannak számottevő különbségek.
Az egyik esetben két székelyföldi kistérség, Erdővidék és Sepsiszék közötti közúti kapcsolatot is biztosító hidat vitte el az áradás a Kovászna megyei Nagyajtán.
Az ELTE Földrajz és Földtudományi Intézetének igazgatója hetken át észlelhetünk majd kisebb utórengéseket.
Elutasították a bukaresti kormány újabb, magasabb különjuttatásokról szóló ajánlatát kedden a múlt hétfő óta sztrájkoló román tanügyi szakszervezetek.
Két földrengés is volt hétfő este Romániában, a magyar határ közelében. A földmozgást Békéscsaba környékén is érezték.
A román a második leggyakrabban beszélt nyelv Londonban az angol után, az egész UK-t nézve pedig már a harmadik.
Futótűzként terjed TikTok-on a videó, amiben romániai Lidl-be mennek át magyarok bevásárolni, ahol sok mindent akár feleannyiért is be tudnak szerezni, mint az itthoni üzletekben.
A hótorlaszok és kidőlt fák eltakarításában, az elakadt utasok mentésében a katonaság is segít.
A tervezet szerint egy ember nem részesülhet többféle speciális nyugdíjban, a juttatást az infláció mértékével minden évben emelik.
4,9-es erősségű földrengés rázta meg a romániai Olténiát hétfő délután, a rengés Magyarországon is érezhették.
A Richter-skála szerint 9-es erősségű földrengés rázta meg a romániai Olténiát hétfő délután. A földmozgást feltehetően Magyarországon is érezni lehetett.
A fogyasztóvédelmi hatóság elnöke szerint nincsenek tekintettel azokra, akik nem tudják egyedül kezelni ezeket az eszközöket.
Tíz percen belül a légierő NATO-parancsnokság alatt álló járőrszolgálatának két MiG-21 Lancer típusú vadászgépe indult a légieszköz felkutatására.
Európában Románia, vagy Szlovákia sincs jó helyzetben, de még az Egyesült Királyságban is 9 százalékos inflációt jósolnak a szakértők.
Meglepően sokan döntenek úgy a nyugat-romániai megyékből, hogy a határhoz közel, valamelyik kelet-magyarországi településen vásárolnak ingatlant – jóval olcsóbban, mint Romániában.
Sokan döntenek úgy a nyugat-romániai megyékből, hogy a határhoz közel, valamelyik kelet-magyarországi településen vásárolnak ingatlant.
"Rászabadultak" az ukrán termények a közép-európai piacra, amely telítődött gabonával, napraforgóval, repcével.
Ez nagyban függ attól, hogyan vásárolunk, és milyen messzire vagyunk hajlandók elmenni.
A román határ melletti Kübekházán még az önkormányzati járműveket is Romániában tankolják meg, mert ott jóval olcsóbb az üzemanyag.