Kemény kuporgatásra kényszerülnek a magyarok: mikor érhet többet a fizetésünk a boltokban?
Egyre kevesebbet ér a magyarok pénze, a reálbér ismét több mint három százalékot esett. Meddig kell még kuporgatnunk?
Egyre kevesebbet ér a magyarok pénze, a reálbér ismét több mint három százalékot esett. Meddig kell még kuporgatnunk?
Az elemzők karácsonyra várják a fordulatot, amikortól ismét bátrabban költekezhetünk, és talán már a tartós fogyasztási cikkek iránti kereslet is erősödhet.
Nógrád megye után Budapesten emelkedtek a legkisebb mértékben a nettó átlagkeresetek. A közszolgáknak legalább 10-15 százalékkal csökkent a reálbére a szakszervezet szerint.
Az infláció miatt a reálbérmutató tavaly szeptember óta a negatív tartományban mozog.
Az év elején még számos cégnél tetten érhető volt, hogy igyekeznek késleltetni a béremelést, mára azonban a munkaerő megtartása érdekében szinte minden vállalat lépett.
Köszönőviszonyban sincs a bérnövekedés az infláció vágtatásával még akkor sem, ha a drágulás mértéke egyre lassuló tendenciát mutat.
Nagyon lassú lehet a kilábalás és továbbra is igen nehéz év vár ránk 2024-ben gyakorlatilag minden téren.
Egyre kevesebbet ér a pénzünk az infláció lassú csökkenése ellenére is. Az elemzők szerint emellett a bérkiáramlás is hibás mindebben, és csak lassan jönnek majd rendbe a dolgok.
A magyarok egyelőre nem vették észre, hogy a pénztárcájuk fellélegzett volna egy bevásárlásnál vagy tankolásnál.
A 19-29 évesek mindössze 14 százaléka számít csak az inflációt meghaladó növekedéssel.
Ha van 5 perced, és segítenéd a munkánkat, töltsd ki a Pénzcentrum nagy utazási felmérését.
A bruttó átlagkereset 16,6, a nettó átlagkereset 16,5%-kal magasabb volt, mint egy évvel korábban, de ennek ellenére is sokat esett a reálbér.
Csaknem húsz százalékkal csökkent a bérek reálértéke idén februárban, ha a szokásos módon az egy évvel korábbival vetjük össze.
A többnyire nehéz fizikai munkakörbe tartozó pozíciók esetében a szakmai tapasztalat a döntő szempont, a jó munkaerőt pedig akár milliós fizetéssel is honorálják.
A múlt év utolsó negyedében 3 millió forintot tett ki az érintettek megtakarítása, ami 12 százalékos éves növekedésnek felel meg.
Mikor lesz végre magasabb a bérnövekedési ütem az inflációnál, azaz mikor nőhet a fizetésünk értéke?
Gulyás Gergely a reggeli kormányinfón bejelentette, hogy a kormány abban az esetben, ha nem sikerül megállapodni az EB-vel átvállalja az Erasmus-ösztöndíjak kifizetését.
Tavaly októberben bruttó 515 500 forint a bruttó átlagkereset, ami viszont 2,2%-kal kevesebbet ért 2021 végéhez képest.
Gyorsan reagáltak az elemzők a reggel nyilvánosságra hozott KSH-adatokra, melyek a kiskereskedelme októberi számait közölte.
Rendkívül sokak számára lenne fontos egy jelentősebb minimálbér emelés 2023-ban, azonban lehet, emiatt nem fog csökkenni az infláció.