Felpörgeti a kormány az otthonfelújításokat: rengeteg pénzt öntenek ezekre a magyarokra
Új vidéki lakásépítési támogatást jelentett be szerdán a kormány, illetve folyamatban van egy 12 pontos lakhatási program kidolgozása is.
Új vidéki lakásépítési támogatást jelentett be szerdán a kormány, illetve folyamatban van egy 12 pontos lakhatási program kidolgozása is.
Az eddigi pályázók 57 százaléka nyílászáró cserére fordítaná az összeget.
Az 1990 előtt épült, családi házak energetikai korszerűsítésére lehet igénybe venni a júniusban indított új otthonfelújítási programot.
Megvizsgálták, hogy a hosszútávú lekötött megtakarításokat miképpen lehetséges opcionálisan, a lakosság döntésének függvényében, adómentesen felhasználni otthonteremtés céljából.
Az otthonfelújítási programban az első két hónap során 10 ezer energetikai tanúsítványt rendeltek meg, és 2 ezer hitelkérelmet nyújtottak
A közüzemi számlák benyújtását illetően is sor kerülhet hatékonyságnövelő intézkedésekre.
Nemrég indult el a több mint 100 milliárd forintos otthonfelújítási támogatási program, amelynek célja, hogy korszerűbbé, energiatakarékosabbá váljanak az 1990 előtt épül házak.
A felújítások közel 75%-a csupán részleges felújítás volt, megfelelő energiahatékonysági szempontok ismerete nélkül - így pedig sokat nem ér.
Az újonnan kiadott energetikai tanúsítványok száma meghaladta a 6300-at - közölte a minisztérium.
Az MVM utólagos pénzügyi hozzájárulást nyújt a pályázati saját forráshoz
Mivel az igénylők rohanásban vannak, nem jellemző, hogy időt szakítanának a kivitelezők megversenyeztetésére.
Az igénylések megkönnyítése érdekében a kivitelezőként, valamint tanácsadóként opcionálisan bevonható vállalkozások számára is megnyílt a regisztráció lehetősége.
Drasztikus emelkedésre nem kell számítani, de néhány, legfeljebb 4-5 százalékos növekedéssel azért idén még lehet kalkulálni.
A kezdeti tapasztalatokról Soós Csaba, az MBH Bank ügyvezetője számolt be.
Az új Otthonfelújítási Program rengeteg érdeklődőt vonz, azonban a pályázati folyamat bonyolultsága és az adminisztrációs terhek komoly kihívások elé állítják az igénylőket.
A 2024-re remélt felpörgés még várat magára, nincs elegendő állami megrendelés, miközben egyre kevesebb a hazai építőipari szakember. Július 1-étől viszont itt az új Otthonfelújítási Program. De mire lehet elég 7 millió forint, megéri belevágni?
Elérhető az az Otthonfelújítási Program keretében támogatott építési termékek, valamint a kivitelezők és a tanácsadók listája.
A 2024. július 1-jétől elindult Otthonfelújítási Program gazdaságélénkítő hatással lehet Magyarországon.
Az ingatlantulajdonosok több mint felét (52%) érdekli az energiahatékonyság növelését célzó lakásfelújítási konstrukció
Takaréklángra kapcsolt a lakáspiac júniusban, legalábbis az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések stagnálást mutatnak országos szinten havi és éves összevetésben is.