Itt a hivatalos szám: ennyi orvos maradt a kamara tagja
A MOK honlapján folyamatosan lehetett követni a számot, mennyien döntenek úgy, kamarai tagok maradnak, most már a pontos számot is tudjuk: 34 003 fő.
A MOK honlapján folyamatosan lehetett követni a számot, mennyien döntenek úgy, kamarai tagok maradnak, most már a pontos számot is tudjuk: 34 003 fő.
Komoly szigor jönne a magyar kórházakban: az orvosoknak és a többi dolgozónak is szigorúan nyilvántartanák a tényleges munkaidejét, követnék a be- és kilépést.
Dr. Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara alelnökének nevével és fotójával visszaélve hirdetnek kamugyógyszert az interneten.
A leginkább túlfizetettnek ítélt szakmák között nem egy olyan van, amelyben az átlagbér a 300 ezer forintot se érte el.
Mélyen a zsebébe nyúlhat, aki orvosnak, fogorvosnak, vagy állatorvosnak tanulna Magyarországon, és nem veszik fel államilag támogatott helyre
Márciusban már enyhülhet, de akár húsvétig is elhúzódhat a járványszezon a szakértők szerint.
Elindult élesben a mesterséges intelligencia alapú bőrgyógyászat Magyarországon, órákon belül választ ad a bőrbetegek problémájára egy magyar fejlesztés.
Közölték: a betegek érdekében is elvárható, hogy a háziorvosi ügyeleteket elsősorban szakorvosok részvételével lássák el.
Az orvosi kamarának összesen mintegy 50 ezer tagja lehet, nekik 30 nap alatt nyilatkozniuk kell, hogy továbbra is a kamarában akarnak-e maradni.
Már akár a mai napon elfogadhatják a Belügyminisztérium (BM) hétfőn benyújtott javaslatát, amely eltörölné a kötelező Magyar Orvosi Kamara (MOK) tagságot.
Benyújtott a belügy egy javaslatot, amely eltörölné a kötelező kamarai tagságot és a folyamatban lévő etikai eljárásokat az Egészségügyi Tudományos Tanács venné át.
Egymásnak adják a kilincset a betegek a gyógyszertárakban, akik vitamint, orrsprayt, köptetőt, torokfertőtlenítőt, vagy láz- és fájdalomcsillapító gyógyszert vásárolnak.
Tíz-, de akár húszmilliós támogatást is kaphat az a fiatal orvos, aki régen betöltetlen háziorvosi praxist venne a vállára.
Dr. Zsigri Szabolcs, zuglói háziorvos úgy döntött befejezi a praktizálás, és azt is részletesen leírja, mi áll döntésének hátterében.
A Magyar Orvosi Kamara adatai szerint öt olyan háziorvos van összesen, aki még nem töltötte be a 30-at.
A gyerekorvosoktól napi több órát elvesz a a valódi betegellátásból az, hogy orvosi igazolásokat kell írogatniuk gyerekeknek.
A mentők által szervezett, háziorvosok bevonására épülő ügyeleti rendszert márciusban terjesztik ki Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron megyére
Hosszútávú, kormányokon átívelő egészségügyi stratégia kialakítását követeli a Magyar Orvosi Kamara
A kormány folytatja az egészségügyi dolgozók béremelését - közölte az egészségügyi államtitkár.
Egységesül az ügyeleti ellátás rendszere: a betegnek a 1830-as központi telefonszámot kell majd hívnia, ahol a megyei mentésirányítás dönt a tünetek alapján arról, hogy a beteg megvárhatja a másnapi háziorvosi ellátást, be kell mennie a központi háziorvosi ügyeletre, vagy azonnal mentőautót indítanak hozzá.