Újabb béremelést kapnak ezek a magyar dolgozók: rengetegen lélegezhetnek fel
A kormány folytatja az egészségügyi dolgozók béremelését - közölte az egészségügyi államtitkár.
A kormány folytatja az egészségügyi dolgozók béremelését - közölte az egészségügyi államtitkár.
Egységesül az ügyeleti ellátás rendszere: a betegnek a 1830-as központi telefonszámot kell majd hívnia, ahol a megyei mentésirányítás dönt a tünetek alapján arról, hogy a beteg megvárhatja a másnapi háziorvosi ellátást, be kell mennie a központi háziorvosi ügyeletre, vagy azonnal mentőautót indítanak hozzá.
A legtöbb gyógyfürdők által nyújtott szolgáltatást a tb támogatja, azaz a betegek ingyen is igénybe tudják venni őket, igaz, bizonyos feltételekkel.
Mutatjuk, melyek ma a legelismertebb szakmák, milyen hivatással lehet jól keresni és mik a legfontosabb tevékenységek a társadalom számára a közvélekedés szerint.
Az Orvosi Kamara alelnöke szerint jelenleg az orvosok plusz egy hónapot dolgoznak ingyen, a szakdolgozóknál még rosszabb a helyzet.
A kvantumtechnológia, a nanotechnológia és az adattudomány egyre szélesebb körű alkalmazása nemcsak a mindennapi életet forradalmasítja, de a gazdasági fejlődés kulcsa is lehet.
A január elsejétől hatályos jogszabály alapján alapos átalakítás előtt áll a háziorvosi ellátás, a lakosság által most még elérhető ügyeleti pontok mintegy harmada megszűnik.
Hajdú-Biharban átalakítják azt az orvosi ügyeleti próbaprogramot, amire az országos rendszer újraszervezését alapozták volna
A Nemzeti Védelmi Szolgálat 75 ügyben tett feljelentést az egészségüggyel kapcsolatban feltárt bűncselekmények gyanúja miatt.
Nem kevés pénzbe kerül, ha valaki szeretné elkerülni a várakozást egy-egy műtétre Magyarországon.
2021-ben még 482 tartósan betöltetlen körzetet tartottak számon, 2022-ben pedig már 559 ilyen praxis volt Magyarországon. 2023-ra kereken 600-ra emelkedett ez a szám.
A fenyegető rezsiköltség emelkedés miatt a MOK Háziorvosi Csoportja kérdőíves felmérést végzett a kollégáik körében.
Még mindig rengetegen várakoznak többek között térd- és csípőműtétre, sérvműtétre, epekő műtétre.
Volt itt minden: ismét eladó a Korda-villa, miközben sokan 139 ezer forintot buknak évente, pedig csak egy orvosi igazolás kell az igényléshez.
A 2023. évi minimálbér megállapodás alapján idén éves szinten 139 ezer forint lesz az adóalapkedvezmény összege, amelyet bizonyos betegségekkel élők igényelhetnek.
Fontos figyelmeztetést adtak ki azoknak, akik valamilyen orvosi kezelésre utaznak Törökországba.
A magyarok több mint 80 százaléka fordult már magánorvoshoz, különösen a fiatalokra jellemző a magánegészségügyi szolgáltatások igénybevétele.
A 18-39 évesek 64 százalékára jellemző, hogy családtagjaikhoz és szüleikhez mennek tanácsért, míg a 60 év felettiek négyötöde a háziorvosa véleményére esküszik.
Újabb orvost tartóztattak le költségvetési csalás gyanúja miatt, közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda.
Az év végi rohanásban könnyű elfelejteni, hogy nemsokára fontos határidő jár le a magánegészség-pénztáraknál.