Közel 4000 menekültet fogadtak a budapesti pályaudvarok: rengeteg gyermek érkezett vonattal
Az ukrajnai háború elől menekülve hétfőn 3983 ember, köztük 1194 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
Az ukrajnai háború elől menekülve hétfőn 3983 ember, köztük 1194 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
A külföldi nyaralásból Ukrajna helyett Budapestre érkezők száma – az előzetes jelzések szerint – csütörtökig elérheti a tízezres nagyságrendet is.
Oroszország a háború leállításának feltételéül azt követeli, hogy Ukrajna alkotmányában rögzítse semleges státusát.
Valamelyest sikerült előrelépni a hétfői orosz-ukrán béketárgyaláson, főképp a humanitárius ügyekben közeledtek az álláspontok.
A felek csütörtökön találkoznak, a helyszín kivételesen nem fehérorosz területen lesz.
A magyar bankrendszer stabil, a Sberbank helyzete egyedinek számít.
Csak remélni lehet, hogy a felek többre jutnak, mint az első két béketárgyaláson.
Az orosz elnök azt is kijelentette, hogy kész tiszteletben tartani a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek (NAÜ) rendelkezéseit.
Szombat után vasárnap is meghiúsult a lakosok kimenekítése az ostrom alatt lévő dél-ukrajnai Mariupolból az orosz erők tüzérségi támadása miatt.
Nagyon magas adóskockázatot jelző szintre rontotta Oroszország besorolását vasárnap a Moody's.
Oroszországban a bankkártyás fizetések mintegy 74 százalékát a Visa és a Mastercard hálózatán keresztül bonyolították.
Pedig ő békésen akarja rendezni az ukrajnai konfliktust.
Ukrajna katonai veresége nem magától értetődő, elképzelhető hogy végül győzni fognak.
Moszkva minderre válaszolni fog, kizárólag saját érdekeit szem előtt tartva.
A Mariupolt blokád alatt tartó orosz csapatok nem tartják be a tűzszünetet a városból kivezető humanitárius folyosó teljes hosszán
Oroszország egyre szélesebb körű erőfeszítéseket tesz az ukrajnai invázióról szóló információk terjedésének ellenőrzésére és a független hírforrások elleni fellépésre.
A kelet-ukrajnai Mariupolt blokád alá vonták az orosz erők, és a város "kérlelhetetlen" támadásokat kénytelen kiállni
Az Európai Unió Tanácsa kedden elfogadta azt a rendeletet, amely egységesen, minden tagállamban felfüggeszti a Russia Today (RT) és a Sputnik médiumok adásait.
Megtiltja a kormány a gabonakivitelt az országból, mert az orosz-ukrán háború miatt elszálltak az árak.
Az ukrán és az orosz felek árhatóan a hétvégén tartják a harmadik tárgyalási fordulójukat, hogy megpróbálják befejezni a harcokat.