21 °C Budapest
Kijev, 2022. március 12.Az ukrán elnöki sajtóhivatal által közreadott és a Facebook közösségi oldalon megjelentetett képen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszél Kijevben 2022. március 12-én hajnalban. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai mûvelet végrehajtását Ukrajnában.MTI/AP/Ukrán elnöki sajtóhivatal

Változtathatott béketárgyalási stratégiáján Oroszország: ez látszik most az ukrán elnök szerint

2022. március 13. 12:01

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint elmozdulás jelei láthatók az orosz tárgyalási pozícióban a makacs ukrán katonai ellenállás nyomán.

"Most elkezdtek valamiről beszélni, s nem egyszerűen ultimátumokat támasztani" - mondta az ukrán elnök szombaton újságíróknak nyilatkozva. A 44 éves politikus úgy fogalmazott: elégedett azzal, hogy több mint két éve Moszkva végre kész a párbeszédre. Ugyanakkor kifogásolta Ukrajna nyugati partnereinek elégtelen bevonását a tárgyalásokba. A biztonsági garanciákra tekintettel Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Ukrajna "egy ilyen véres háborút követően többé nem bízhat" Oroszországban.

Zelenszkij beszámolt arról is, hogy szombaton beszélt Naftali Bennettel az ukrán-orosz béketárgyalások kilátásairól. Egyben az izraeli kormányfő közbenjárását kérte Melitopol polgármesterének kiszabadítása érdekében, akit állítólag orosz csapatok ejtettek foglyul.

Zelenszkij és Vlagyimir Putyin orosz elnök is tárgyalt Naftali Bennettel, aki személyesen is felkereste az orosz elnököt Moszkvában. Vlagyimir Putyin orosz elnök már pénteken pozitív fejleményekről beszélt a gyakorlatilag napi szinten tartott béketárgyalásokról. Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a megbeszéléseket újabban online formátumban tartják, amit az ukrán fél megerősített.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szombat este közleményt adott ki, amely szerint az ukrán vezetés arról értesítette, hogy Oroszország végérvényesen át akarja venni a teljes irányítást Európa legnagyobb atomerőműve, a zaporizzsjai létesítmény felett, de Moszkva ezt később tagadta.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A NAÜ szerint Petro Kotin, az Energoatom állami atomipari vállalat vezetője levélben ismertette, hogy mintegy négyszáz orosz katona tartózkodik állandó jelleggel a létesítmény területén. A nemzetközi ügynökség beszámolt arról is, hogy az Energoatom szerint tovább folynak az egykori csernobili atomerőmű áramellátásának helyreállítását célzó erőfeszítések, egyelőre dízelgenerátorokkal próbálják áthidalni a biztonsági rendszerek működését. Az áramszünet szerdán kezdődött, és veszélyeztette a nukleáris hulladékot tároló létesítmény hűtőrendszerét is.

(Címlapkép - MTI/AP/Ukrán elnöki sajtóhivata)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 22. 17:01
A Keller András vezette Concerto Budapest és Szabó Stein Imre új, a MEZZO TV-n bemutatott, Bartók-ko...
Holdblog  |  2026. május 22. 08:06
A NER gazdasági hálózatának összeomlása nem okozna válságot, a NER-es cégek amúgy sem képviselnek je...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?