Itt a mai fiatalok 12 pontja: magasabb pedagógusbéreket, modern oktatást szeretnének
Egy nap alatt több, mint 2500-an írták alá az ADOM Diákmozgalom 12 pontos oktatási reformköveteléseit.
Egy nap alatt több, mint 2500-an írták alá az ADOM Diákmozgalom 12 pontos oktatási reformköveteléseit.
Nemcsak a szülők, diákok és tanárok számára okoz fejtörést az iskolakezdés, hanem az is kérdés, hogy a kiskereskedelemben milyen kiegészítőké lesz a főszerep.
A hazai vállalkozások egyre nehezebben bírják a jó szakemberekért folyó versenyt.
Sok helyen bármilyen végzettségű pedagógust azonnal alkalmaznának, csak éppen nincs jelentkező.
Az Erasmus program keretében ezrével utaznak magyar diákok külföldi egyetemekre.
Rengeteg magyar ül vissza a volán mögé: a szakértő szerint vannak olyanok, akiknek gyakorlatilag újra meg kell tanulniuk vezetni, annyit felejtettek.
Alapvetően nem a járvány súlyosságán múlt, hogy hol mennyien oltatták be magukat.
Egyre többen hisznek abban, hogy érdemes önmagunkba befektetni és egy sikerszakmát választani.
Hamarosan kezdődik az átsorolási időszak, amikor eldől, kik tarthatják meg államilag támogatott egyetemi helyüket.
Munkavállalónként félmillió forint felnőttképzési támogatásra pályázhatnak a cégek hamarosan.
12 százalék feletti az iskolaelhagyók aránya Magyarországon: ők azok a 18-24 évesek, akik idő előtt felhagynak a tanulmányaikkal.
Magyarországon a munkaképes lakosság közül kb. 900 000-en vannak azok, akik a munkaerőpiacon kívül helyezkednek el valamilyen oknál fogva.
2021-ben ismét megszámlálhatatlan magyar diák várja azt, hogy szeptembertől a világ valamelyik külföldi egyetemén folytassa tovább tanulmányait. De mi motiválja ezeket a fiatalokat?
A koronavírus járvány első hullámához képest több magyar szülő vásárolt új számítástechnikai eszközt gyermekének a második és harmadik Covid hullám alatt.
Jelentős adókedvezményt kapnak a tanulók után a szakképzésben együttműködő vállalatok jövőre is.
Négyszeresére nőtt az adatforgalom az oktatási weboldalakon az érettségit megelőző időszakban.
Dr. Orsós Zsuzsa: „Az én válaszom: Tegyük lehetővé mindenki számára a tanulást!”
Új konstrukciókkal rukkol elő a Diákhitel Központ: a szak- és a felnőttképzésben is igényelhető lesz hitel május 31-től.
Kiderült, mikor hirdethetik ki a 2021-es felvételi ponthatárokat: az Eduline szerint erre egészen július végéig kell várni.
A korán munkavállalásra kényszerülő tizenévesek számára a tanulás akkor jelenthet valódi alternatívát, ha a szakma mellett ösztöndíjat is kaphatnak.