Életbevágó döntés előtt a magyar szülők: fontos naptár érkezett a 2024 végi szabadságokról
Mikor lesznek a munkaszüneti napok, áthelyezett pihenőnepok, áthelyezett munkanapok és iskolai szünetek, hosszú hétvége 2024 hátralévő részében.
Mikor lesznek a munkaszüneti napok, áthelyezett pihenőnepok, áthelyezett munkanapok és iskolai szünetek, hosszú hétvége 2024 hátralévő részében.
Bármilyen furcsának is tűnhet a mi szemszögünkből, nem ez az első alkalom, hogy a venezuelai elnök előre hozná az ünnepeket.
Ősszel utazni nemcsak olcsóbb és kellemesebb, hanem különleges élményekkel is gazdagodhatunk.
A NATO döntéshozó szerve, az Észak-atlanti Tanács szerdán úgy határozott, hogy Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnököt nevezi ki a NATO következő főtitkárának.
Még legalább hét hónapig fog tartani a Hamász palesztin terrorszervezet ellen indított háború a Gázai övezetben.
Az EasyJet légitársaság bejelentette, hogy az izraeli biztonsági helyzet miatt október 27-ig felfüggeszti Tel-Avivba irányuló járatait
Az idei évben jelentősen kitolódott a szúnyogszezon, a vérszívók már februártól egészen október végéig velünk maradnak, és a szúnyogmentes időszakok is egyre ritkábbak.
Október közepén kezdődött, és április közepéig tart, így félidején túl jár már a hivatalos fűtési szezon.
A babaváró hitelek esetében idén először fordult elő, hogy az új szerződések értéke meghaladta a tavalyi év azonos időszakában kihelyezett hitelek összegét.
Rekordszintet ért el a kórházak adóssága október végén, a tartozásállomány meghaladhatja a 135 milliárd forintot is – írja az Economx.
Összességében a nyári szezon után csökkent a külföldi munkavállalók száma Ausztriában.
Több autó állt forgalomba Magyarországon októberben, mint egy évvel korábban - március óta nem volt erre példa.
Minden hónapban összeállít a G7 egy virtuális bevásárlókosarat, annak érdekében, hogy nyomon lehessen követni a drágulást. Ez alapján pedig 8 százalékos árcsökkenés történt.
10 százalék körül lesz az októberi infláció, decemberre 7 százalék körüli értéket vár a kormány - mondta Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.
Az idei október volt a harmadik legmelegebb 1901 óta, míg a novemberi időjárás elérheti, hogy az idei ősz legyen a legmelegebb, amit a XX. század eleje óta feljegyeztek.
tavaly október óta a barnamedvék bizony visszaköltöztek Magyarországra.
Mikor van mindenszentek és mikor van halottak napja? Mit ünneplünk halloweenkor? Milyen szokások kapcsolódnak a mindenszentekhez? Mutatjuk!
Holnap ilyenkor már a téli időszámítás szerint élünk. De biztos, hogy szükség van még erre a mizériára?
A beteg az inkubációs időben turistaként Hong Kongban és Indonéziában járt.
Átalakul a temetők nyitvatartása október 28. és november 1. között. Emellett a legtöbb temetőhöz külön buszjárattal mehetnek ki az emberek a Halottak napja alkalmából.