Több száz betöltetlen bankfióki állásra keresik az embereket
A meghirdetett álláshelyek többsége Budapesten található. Ezen belül a bevásárlóközpontban működő egységekre vonatkozó ajánlatok aránya különösen jelentős.
A meghirdetett álláshelyek többsége Budapesten található. Ezen belül a bevásárlóközpontban működő egységekre vonatkozó ajánlatok aránya különösen jelentős.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában 257 900 álláskereső szerepelt április végén, ami közel 50 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbi adatnál. Ez azt jelenti, hogy a nyilvántartott álláskeresők száma 15,4 százalékkal csökkent tavaly óta.
Meglepő eredményekre jutott egy friss felmérés.
Hónapról hónapra jelennek meg cikkek a sajtóban azzal kapcsolatban, mennyire nehéz helyzetben vannak a cégek, mert nem találnak alkalmazottat. És míg három évvel ezelőtt 10-12 százalék, idén már átlag 30-40 százalék az éves fluktuáció. Vannak viszont vállalatok, amelyek jelen munkaerő-piaci helyzet mellett is 10 százalék alatt tudják tartani. Utánajártunk, mi lehet a titkuk.
A munkahelyén mindenki meg szeretne felelni az elvárásoknak, ezért sokszor az alkalmazottak túlvállalják magukat, minden rájuk bízott feladatot megcsinálnak, cserébe viszont hamar ki is égnek. Néha az a legjobb megoldás, ha nemet mondunk.
A pénz nem minden, legalábbis ami a tehetségek megtalálását illeti. Ahhoz ugyanis, hogy egy vállalatra vonzó munkahelyként gondoljanak a fiatalok, nem feltétlenül a magas bérezés, hanem sokkal inkább az aktív közösségi média jelenlét és a munkavállalók fejlődési lehetőségeinek támogatása lehet a megoldás.
Szégyen, mi megy az építőiparban.
Ez még Európában is szép teljesítmény.
Szinte minden munkahelyen vagy baráti társaságban van egy ember, aki állandóan elkésik mindenhonnan. Ha magadra ismertél, van egy jó hírünk, a késősök általában sikeresebbek és kreatívabbak, mint azok, akik mindig időben érkeznek.
A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSz) a tavalyi évben harmadik alkalommal írta ki Employer Branding Awardot, azaz a Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját. Mutatjuk, ez alapján hol a legjobb most dolgozni.
Közel 3000 négyzetméteres lesz az az új üzem, amelynek átadására április elején kerül sor. Az átadást és az új alkalmazottak felvételét követően a szigetszentmiklósi székhelyű cég munkatársainak létszáma több, mint 500 fő lesz.
Ma egyre inkább jellemző, ha egy munkatárs úgy érzi, nem kap megfelelő támogatást, figyelmet, könnyen elbizonytalanodhat, és záros határidőn belül búcsút inthet a cégnek. Háromszáz, különböző szakterületen dolgozó munkavállalóval készült interjú, hogy kiderítsék, igaz-e a HR-esek körében közismert mondás: "a távozás mellett döntő alkalmazott a vezetőt, és nem a céget hagyja el".
Ezektől az egészségedet sem kell féltened.
Az állásinterjúkra már márciusban sort kerítenek.
Sokan csak akkor cselekednek, amikor már nagy a baj.
Tavaly közel félmillió autó készült Magyarországon.
Idén is jelentős béremelkedésre számítanak a szakértők.
Viszont több cég bevezette a törzsidőt és a peremidőt.
Egy cég irodája tükrözi a vállalat hitvallását, alapfilozófiáját.
Soha nem késő ezeken változtatni.