Rengeteg diák hullik ki a magyar egyetemekről: ezt választják a tanulás helyett
A munkahely nem helyettesíti az egyetemi tanulmányokat.
A munkahely nem helyettesíti az egyetemi tanulmányokat.
Csökkenteni kell a termelés bővítését?
Egész életünk során mintegy 90 ezer órát töltünk a munkahelyünkön, ami már önmagában megmagyarázza azt, hogy miért kell arra törekedni, hogy a legmegfelelőbb környezetben töltsük el ezt a rengeteg órát. A fizikai, a kulturális és a környezeti tényezők azok, amelyek a leginkább befolyásolhatják a közérzetünket ezért a munaadóknak ezekre érdemes odafigyelni, ha meg akarják tartani a legjobb kollégákat - hangzott el az FM & Office konferencia egyik előadásán.
2021-ig akár háromszor annyi magyar is dolgozhat távmunkában, mint napjainkban. Számuk dinamikusan emelkedik. Kezdetben főleg IT munkakörök esetében volt népszerű a távmunka, ma már azonban egyre több területen általános, és a vállalatok biztosítják ezt a lehetőséget a dolgozóiknak.
A német tulajdonú Infineon Technologies vállalatcsoport 32 milliárd forintos beruházást hajt végre ceglédi gyárában, a fejlesztés 275 új munkahelyet teremt, egyúttal pedig egy újabb fontos állomás Magyarország számára az elektromobilitásra épülő autóipar erősítésében.
A munkavállalók 63 százaléka rászól kollégájára, ha nem gyűjti szelektíven a szemetet. Saját bevallása szerint otthon a válaszadók 75 százaléka gyűjti szelektíven a hulladékot, illetve további 14 százalék tervezi, hogy bevezeti azt háztartásában. A munkahelyi jó példa fontosságát mutatja, hogy akiknek nincs a munkahelyén szelektív gyűjtésre lehetőség, azoknak több mint 40 százaléka nem is tervezi otthonában sem bevezetni azt.
Annyi stressz ér manapság egy átlagos munkavállalót, amennyit feldolgozni szinte lehetetlenség: sokan belebetegszenek, vagy irány váltanak, és olyan helyet keresnek, ahol reményeik szerint könnyebb lesz a helyzetük. Meddig lehet facsarni egy dolgozót, hogy még másnap is emberként, és ne fásult, üres gépként üljön le az íróasztalához?
Jelentősen nőtt a dolgozó anyák száma hazánkban.
15 éve annak, hogy jelentősen bővült az EU.
Az év első négy hónapjában 23 cég kapott magyarországi gyáralapításra összesen 43,3 milliárd forintot a külgazdasági tárcától egyedi kormánydöntéssel - írja a Világgazdaság hétfői számában.
Készülő miskolci üzeméhez toboroz dolgozókat a Lufthansa Technik: a világ vezető repülőgép-szolgáltatója 43 milliárd forintos beruházással húszezer négyzetméteres csarnokot épít a borsodi megyeszékhelyen, amelyben 400 magasan képzett munkavállalót terveznek hosszú távon foglalkoztatni.
A digitalizáció viszont nagy kihívást jelent.
Ezek voltak a legnépszerűbb cikkek a héten.
Egyre többen dolgoznak a magyar bankoknál, de a fiókoknak befellegzett: 2018 végén 39 715 fő dolgozott a magyar hitelintézeteknél, ami 9,6 százalékkal marad el a 2008-astól, a fiókok számára vonatkozó statisztikát pedig 2013 óta vezeti az MNB, az akkorihoz képest 29 százalékos a csökkenés.
A Liberty Global tavaly májusban jelentette be, hogy megállapodást kötött a Vodafone Csoporttal a németországi, a magyarországi, a romániai és a cseh vállalatainak eladásáról. Nyárra várható az Európai Bizottság jóváhagyása, mely után olyan innovatív csomagokkal szeretnének érkezni, amik a két cég hálózatán kínálják majd a konvergens szolgáltatások teljes spektrumát. Komoly integrációtervezéssel készülnek a közös jövőre, hogy a lehető legzökkenőmentesebben tudják biztosítani az egyesülést már az első naptól kezdve - tudtuk meg Tóth Zsuzsannától. A Vodafone Magyarország HR vezérigazgató-helyettese a Pénzcentrumnak adott interjúban beszélt még a toborzás és a megtartás folyamatairól, valamint arról is, miért vannak kitüntettt helyzetben a kismamák, és mit tesznek a cég annak érdekében, hogy mielőbb újra munkába álljanak. Interjú.
Csak a friss tudás számít a munkaadóknak!
Gyakran tévesztjük össze a kiégést a depresszióval, azonban saját mentális egészségünk érdekében elengedhetetlen, hogy meg tudjuk különböztetni a két jelenséget. Mivel tüneteik nagyon hasonlóak, illetve a kiégés a depresszió előszobája is lehet, muszáj meggyőződnünk, melyik betegség tüneteit tapasztaljuk.
56 ezer fős volt a növekedés idén a decembertől februárig tartó időszakban.
De azért vannak korlátok is.
Undorító dolgok vannak a bögréken, íróasztalon.