Több tízmilliót loptak a bűnözők ezzel a trükkel: mindössze egy applikáció kellett hozzá
Összesen 20 millió forintot csaltak ki egy embertől azzal bűnözők, hogy rávették egy számítógépes program telepítésére, aminek segítségével rabolták ki.
Összesen 20 millió forintot csaltak ki egy embertől azzal bűnözők, hogy rávették egy számítógépes program telepítésére, aminek segítségével rabolták ki.
Kevesebb, mint 300 ezer háztartásra koncentrálódik Magyarországon a 3-5 millió forintnál nagyobb megtakarítással rendelkezők száma, ám ebbe a csoportba egyre nehezebb bekerülni.
A hazai közönség legtöbbször Azahriah és Desh Pullup című számát hallgatta a Spotify-on, mely majdnem 6,5 millió lejátszást ért el 2022-ben.
A Pénzcentrum most annak járt utána szakértők segítségével, hogy mivel is jár pontosan, ha Airbnb-n adnánk ki a lakásunkat.
A kifizetett összeg 200 millió forinttal meghaladja a megelőző év ugyancsak rekordot jelentő összegét.
Lassult a drágulás üteme a vidéki ingatlanpiacon, a fővárosi újépítésű lakások négyzetméterára viszont még soha nem volt ilyen magas.
A finneknél megesik, hogy több mint 45 millió forintos bírságot kell kifizetni valakinek gyorshajtásért.
A 32-szeres válogatott játékos nem rejti véka alá a karórák iránti szenvedélyét.
Tovább emelkedik a rizs világpiaci ára, miután India növelni fogja a gazdáknak nyújtott támogatást.
A korábbi kereslethez képest majdnem a felére csökkent a vevői aktivitás a nyaralópiacon, miközben az árak drasztikusan emelkedtek.
Bárki vehet most magának egy darabot a Lánchídból. Az ikonikus híd darabkáinak kikiáltási árai 675 és 1,1 millió forint + áfa között mozognak.
2023 májusában a turisztikai szálláshelyeken1 (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,3 millió vendég 3,1 millió vendégéjszakát töltött el.
Kihúzták a Hatoslottó e heti nyerőszámait, lássuk, elvitte-e valaki a 920 milliós főnyereményt!
Pénteken is sorsoltak az európai szuperlottón. Lássuk, elvitte-e valaki a mintegy 5,9 milliárd forintos főnyereményt!
Az elmúlt négy évben 38 százalékkal növekedett az üzleti levelezést célkeresztbe állító adathalász támadások száma
Vége az extrém drágulásnak, alig növekedtek a négyzetméterárak az ingatlanpiacon
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 19 millió forint bírságot rótt ki az Interactive Brokers Central Europe Zrt.-re.
Bár csaknem másfél millióan kaptak idén pénzt a SZÉP-kártyájukra, alig valaki jogosult az extra juttatásra.
Akár 19 évnyi fizetésre is szükségünk lehet, ha önerőből szeretnénk megvásárolni egy saját budapesti ingatlant.
Az extrém túrák csak egy nagyon kivételes társadalmi réteg számára számít elérhetőnek, a leggazdagabbaknak.