Koronavírus: 60 százalékról 36 százalékra csökkent a legsúlyosabb betegek halálozási aránya
Jelentősen fejlődtek a gyógyítás módjai.
Jelentősen fejlődtek a gyógyítás módjai.
Egy kevésbé ismert antivirális szer, a thapsigargin nagyon hatékony.
Komoly jelentősége van annak, hogy folyamatosan zajlik a védőoltások beadása.
Jól jönne az állami segítség.
1048 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma.
Győrffy Balázzsal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével beszélgettünk arról, hogyan érinti a magyar agráriumot a pandémia, miért fontos békeidőben is a hazai termékek vásárlása, és hogy meg fogják-e érezni a magyar fogyasztók a Brexitet.
Komolyabb mellékhatásai sincsenek.
Ajaj.
Csak így győzhetjük le a járványt.
Egyre több olyan fiatallal is találkoznak a szakemberek, akik szorongásos alvászavarral küzdenek.
Amilyen gyorsan beütött a válság, az átoltás után szinte ugyanolyan gyorsan, legfeljebb kétszer annyi idő után lendületet lehet venni.
Múzeumok, iskolák, komoly egészségügyi szabályok.
Vannak települések, ahol 15 éve nincs állandó háziorvos.
A háztartások nagyobb elkölthető pénzeszközzel rendelkeznek majd a válságot követően, mint előtte.
Nem minden fekete vagy fehér.
Jelentősen nőtt az online üzletek forgalma.
18 ezer Moderna-vakcina érkezésére számítottak, de kevesebb mint 11 ezer jött.
10-ből 4-en úgy gondolják, nyáron lesz csak vége a korlátozásoknak.
273-an vannak lélegeztetőgépen
Indul a nagyüzem.