Fontos részletek derültek ki a pápaválasztásról: ez vár a bíborosokra, most mindent közöltek
Két kályha is lesz a Sixtus-kápolnában, és ebből csak az egyik fog tájékozódási pontot nyújtani.
Két kályha is lesz a Sixtus-kápolnában, és ebből csak az egyik fog tájékozódási pontot nyújtani.
A filmtörténetben számos pápa jelent meg a vásznon, egyesek kitalált karakterek, mások valós történelmi személyiségek.
A kormány döntése értelmében április 26-án, szombaton nemzeti gyásznapot tartanak Magyarországon Ferenc pápa temetése alkalmából.
A bíborosok gyakran az előző pápa hibáira koncentrálnak, és olyan utódot keresnek, aki orvosolja azokat.
A pápákat általában a Vatikánban, a Szent Péter-bazilika alatt helyezik örök nyugalomra. Ferenc pápa lesz több mint egy évszázad óta az első, akit a Vatikánon kívül temetnek el.
A bíborosok hamarosan pápát választanak a konklávén, addig is tesztelheted, mit tudsz a pápaválasztásról és a korábbi egyházfőkről.
Ferenc pápa húsvéthétfői halála után a katolikus világ figyelme a konklávé felé fordul.
Hogy gondolkodott Ferenc pápa a házasságról és a válásról, az élet szentségéről vagy a háborúkról?
Ferenc pápa mindig kiállt a szegények, az elesettek mellett - a XXI. század harmadik pápája azonban nem csak ezzel vonult be a katolicizmus történelemkönyvébe.
Ferenc pápa kerekesszékben ülve megjelent a Szent Péter-bazilikában, és a főoltárnál imádkozott a nagyszombat esti virrasztás szertartása előtt.
Ferenc pápa húsvét vasárnap jelen kíván lenni a Szent Péter téren az ünnepi misét követő Urbi et Orbi áldáson.
A húsvéti szent háromnapon, azaz nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton emlékezik meg a kereszténység Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és feltámadásáról.
Az idén április 13-ra esik a Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeztető virágvasárnap. Ehhez az ünnephez kapcsolódik a barkaszentelés.
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe március 25-én van minden évben és számos hiedelem, népszokás is kapcsolódik hozzá, nem csak a gyümölcsfák oltása.
Különleges módszert, a „nyelven belüli fordítást” is megismerhetik a leendő pedagógusok az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán.
Szinte napra pontosan 12 évvel ezelőtt, 2013. március 13-án választották meg Jorge Mario Bergoglio.
Mielőtt még az új pápát megválasztják, a néhai pápát el kell temetni. Ezt követően ül össze a pápaválasztó konklávé.
Ezeknek a napok határnapok, így a húshagyókedd a farsang végét, a hamvazószerda a böjt és a húsvéti készülődés kezdetét jelzi.
Az egyházfő intenzív oxigénterápiát kap, és vérátömlesztésre is szüksége volt, miközben enyhe vesekárosodást is megállapítottak nála.
Minden hétvégi programját törölték Ferenc pápának, akinek nem múlik a hörghurutja, ezért kórházba került.