Nyugdíj helyett sokkal tovább kellene még dolgoznunk?
Minden egyes plusz munkában töltött év nyugdíjas korban, 3,2 százalékkal csökkenti a szellemi leépülés (demencia) kialakulásának kockázatát - derítette ki egy francia tanulmány.
Minden egyes plusz munkában töltött év nyugdíjas korban, 3,2 százalékkal csökkenti a szellemi leépülés (demencia) kialakulásának kockázatát - derítette ki egy francia tanulmány.
Vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség folytatólagosan, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt egy nővel szemben, aki egy Somogy megyei postahivatal vezetője volt - közölte a Somogy Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Valószínűleg rengetegen omlottak össze a nyáron, hogy nem mulattat már minket Házibuli Attila, de az éttermének beindítása miatt le kellett mondania a világot jelentő deszkákról. Az új vállalkozására eddig több tízmillió forintot költött, de még így sem ő a főbefektető, hiszen eddig több mint 200 millióba került a vállalkozás - mondta el a Borsnak Tilinger Attila.
Kétszáz buszsofőrt bocsáthat el a BKV, ez azonban csupán az első hullám. A Népszabadság információi szerint ősszel tovább folytatódik a létszámleépítés a BKV-nál.
Ezerhatszáz elszámolási csomagból ezret küldött vissza hiánypótlásra az Európai Unió által finanszírozott nyelvtanfolyamokat szervező felnőttképző cégeknek a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH).
Elkezdődtek az elbocsátások a rezsicsökkentésben érintett vállalkozásoknak beszállító cégeknél.
A nyelvi bizonyítványok hiánya miatt visszatartott diplomák aránya sok helyen 30 százalék feletti, de vannak olyan felsőoktatási intézmények, ahol az oklevelek közel felét nem adták ki emiatt - írta a Magyar Nemzetet.
Július 24-én hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az idén is az ELTE a legnépszerűbb intézmény, most is több nő adott be felvételi kérelmet, mint férfi, és a legidősebb jelentkező 1938-ban született.
Virtuális Munkaerőpiac Portál (VMP) néven ingyenes online álláskeresési szolgáltatást indított hétfőn a Nemzeti Munkaügyi Hivatal.
Nótár Mary az egyik legnépszerűbb és az egyik legjobban kereső sztárja a mulatós popzenének. Nem véletlen, hogy akár milliókat is megkeres fellépéseiből - havonta.
Embertelen körülmények között, kényszermunkásként dolgoztatott rászorulókat a tanyáján egy csanádpalotai vállalkozó.
Formálódik a szakszervezeti szuperszövetség.
A válság előtti szintre emelkedett a diákmunka piaca, a felsőoktatással járó nagyobb költségek miatt egyre élénkebben keresik a tanulók a munkavállalási lehetőségeket.
Tavaly havi nettó 250 ezer forintra lett volna szüksége egy kétgyermekes, négytagú családnak.
Eddig 720 ezer munkavállaló foglalkoztatását könnyítette meg az év elején életbe lépett munkahelyvédelmi akcióterv. A munkáltatók költségei összesen 45 milliárd forinttal csökkentek a program révén - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt az MTI-nek adott interjúban.
Egy csáktornyai (Cakovec) nő meglepődve tapasztalta, hogy tudtán kívül közel tizennégy éve nyugdíjban van - jelentette a horvát köztelevízió.
Fontos információkat mondott el a pedagógusok béremeléséről szerdai sajtótájékoztatóján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Rengetegen dolgoznak Magyarországon különböző szolgáltató központokban, szakemberek szerint ugyanakkor, ha nem változtat az ország a képzésen, elfogyhat a versenyelőny - írja a Világgazdaság.
A magyarok 70 százaléka nem jelentené, ha korrupcióval szembesülne, és az a legrosszabb arányt jelenti Európában - mondta a Transparency International (TI) Magyarország ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Örülhetnek a munkavállalók, sőt, a szállodások is: 2014-ben öt hosszú hétvége is lehet!