Hát ezt meg hogy csinálták? Elképesztő számokat produkáltak az oroszok
Oroszország külső kötelezettségei 2023-ban 17,7 százalékkal csökkentek, 2024 első negyedévében pedig 4,1 százalékkal.
Oroszország külső kötelezettségei 2023-ban 17,7 százalékkal csökkentek, 2024 első negyedévében pedig 4,1 százalékkal.
Az Internet Hotline munkatársai tavaly közel 540 ezer online tartalom esetében találták úgy, hogy feltételezetten gyermekkel szembeni szexuális visszaélést rögzítenek.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bemutatta a friss versenyképességi stratégiát.
A hazai építési feladatok csökkenése magával hozza a külföldi, uniós munkavállalás lehetősége iránti fokozottabb érdeklődést
2024 februárjában a turisztikai szálláshelyeken1 (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 883 ezer vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött el.
Továbbra is pusztán tévhit az az elképzelés, hogy a NAV ne látna rá a külföldön vezetett számlákra.
A friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott legalább a felsőfokú képzés egyes szakaszaiban.
Megérkeztek az osztrák statisztikai hivatal külföldi munkavállalókra vonatkozó 2023-mas statisztikái.
Hetven vádlott ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy 3,2 milliárd forintos pénzmosási ügyben.
Az év elején hatályba lépett törvényi változások szigorítják a harmadik országbeli állampolgárok alkalmazását Magyarországon.
Ismert utaztatási társaságok külföldi autókölcsönzési vagy szállásadói partnereihez kötődő ügyleteknél fordulhattak elő digitális bankkártya-csalási kísérletek.
A síelők és snowboardosok számára a február az igazi csúcsidőszak, így sokan most tervezik felkeresni a külföldi sípályákat, hogy kedvenc téli sportjukat űzhessék.
Egy új szabályozás eredményeként idén tovább nőhet a külföldi befektetők aktivitása a hazai ingatlanpiacon.
A kedvezményt tranzakciószám és a készpénzfelvétel mennyiségi korlát nélkül vehetik igénybe az ügyfelek.
Egyre több magyar melóst küldenek el a magyarországi gyárakból azért, mert a külföldi vendégmunkásoknak igyekeznek helyet biztosítani.
A téli vakáció alatt 6 százalékkal többen indultak pihenni, mint ilyenkor egy évvel korábban.
A külföldi állampolgárok számának jelentős növekedésében az ukrán nemzetiségűek tömeges megjelenése is szerepet játszott.
Novemberről decemberre csökkent a külföldi munkavállalók száma Ausztriában, de a vendéglátóiparban így is egy hónap alatt közel 33 ezerrel dolgozott több külföldi decemberre.
Január 15-től január 29-ig pályázhatnak a modellváltáson átesett, az Erasmus+ programból tavaly januárban kizárt egyetemek.
Az óév utolsó napjaiban erőteljesen hajrázott a turizmus, így az előzetes várakozásokhoz képest is magasabb szinten alakult a szálláshelyek forgalma.