Kegyetlen ára van a rezsicsökkentésnek: brutális összegeket emészt fel a rezsidémon 2022-ben
Még drágább lesz idén a rezsicsökkentést fenntartani, ezért újratervezésre lesz szükség a költségvetésben.
Még drágább lesz idén a rezsicsökkentést fenntartani, ezért újratervezésre lesz szükség a költségvetésben.
A drágulás mértéke már komoly hatást gyakorol a pénzügyeinkre is: az áremelkedés elértékteleníti a pénzt, ez azonban meglepő módon bizonyos esetekben még előnyös is lehet.
Csaknem százmillió forintos költségvetési kárt okozó bűnszövetséget számoltak fel - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Ezzel a stratégiával élethelyzettől és keresettől függetlenül kijöhetünk a pénzünkből.
40 ezer személyt érint az emelés. Mutatjuk mennyivel nő az ellátás összege.
Kérdésessé vált, hogy jövőre lesz-e elektromos autó vásárlásra igényelhető állami támogatás.
Azonnali nyugdíjemelés-korrekciót szorgalmaz a NYUSZET, mivel szerintük a kormány jelentősen alábecsülte a jövő évi infláció mértékét.
Széles tartományban emlegetik a szakértők a GDP, az euróárfolyam, a kamatok várható értékét. Kevésbé kiszámítható időszak jön a vállalkozások számára.
73 milliárd forintot csoportosított át a kormány az idei büdzséjében egy friss kormányhatározat szerint.
Leginkább a közegészségügyi kiadások nőttek, de a tervezettnél sokkal több pénz ment el kulturális tevékenységekre, vallásra, sportra is.
Az államháztartás hiánya már elérte az egész éves előirányzat 85 százalékát, de nem várható, hogy visszafogják a költekezést.
„Bátor és szokatlan kormányzati döntéseket kell hoznunk, hogy öt és fél százalék fölé emeljük a gazdasági növekedést” – mondta Orbán Viktor a Facebookra feltöltött videójában.
Elfogadta Magyarország 2022-es központi költségvetését az Országgyűlés kedden.
A jövő évi költségvetés minden elindított életpálya-program, illetve meghozott bérintézkedés végrehajtására fedezetet nyújt.
Könnyebb és olcsóbb lesz az átalányadózás, megszűnik a kockázatitőke-alapkezelők és a tőzsdék különadója, és kedvezőbbé válik az energiaellátók társasági adózása is.
2022-re 5,2 százalékos GDP növekedéssel számol a kormány a jövő évi költségvetés tervezetében, Kiderült az is, hogy 3 százalékos inflációval kalkulálnak, ennyivel emelkedhetnek a nyugdíjak is.
A várhatónál alacsonyabbra belőtt infláció miatt az ellátások idén is kiegészítésre szorulnak.
Az eddig meghozott intézkedések és a járványügyi kiadások következtében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 539,7 milliárd forintos hiánnyal zárta az év első két hónapját.
Három főbb elemből áll az a német csomag.
693,9 milliárd forintos hiánnyal zártuk a novembert.