Erről rengeteg magyar nem is tud, ha késik a repülőgépe: nagyon sok pénz múlik pedig rajta
A járatkésések apropóján arról kérdeztük a biztosítókat, hogy nyújtanak-e valamilyen védelmet az ügyfeleik számára az ilyen esetek ellen.
A járatkésések apropóján arról kérdeztük a biztosítókat, hogy nyújtanak-e valamilyen védelmet az ügyfeleik számára az ilyen esetek ellen.
Utazás repülővel: így készüljünk fel váratlan helyzetekre. Mit tehetünk, ha késik vagy törölték a járatunkat?
Áll a vasúti forgalom Cegléd és Szolnok között az átvonuló vihar utáni feszültségkimaradás miatt.
Kora reggel arról tájékoztatta utasait a Wizz Air, hogy a Koppenhágából Budapestre 11:30-kor induló járat 2 órát késni fog - számolt be olvasónk.
A HungaroControl munkatársait külön figyelmeztették az etikai szabályokra, például arra, hogy ne kommunikáljanak a közösségi médiában.
A szélsőséges járatkésések és járattörlések okán a napokban nyolc új vizsgálat indult, így összesen már tizenegy vizsgálat van folyamatban a fogyasztóvédelmi hatóságnál.
A Budapest Airport ezért a repülőtéren egy-egy dedikált várakozóterületet jelölt ki 2A és 2B terminálokon.
Az elmúlt hetekben és napokban jelentőssé váltak a repülőjárat késések: méltatlan helyzetek, gyalázatos körülmények alakultak ki.
30 órás késéssel indult a Wizzair járata Szicíliából Budapestre, emiatt néhány utas kénytelen volt a reptér füvén aludni.
A késések minden légitársaság minden járatát érinthetik, és ez a tendencia akár a nyári utazási szezon végéig, vagyis szeptember 30-ig is elhúzódhat.
Az elmúlt napok időjárása megnehezítette a légiforgalom kezelését, amely jelentős késésekhez és járattörlésekhez vezetett Európa-szerte - közölte a légitársaság.
Nem csak a futballszurkolók, de a nyaralni induló magyar családok is fél napokkal később indulhattak csak el.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az ütközés következtében a mozdony alá szorult gépkocsit a hivatásos tűzoltók drótkötél segítségével húzták ki a vonat alól.
A düh oka az volt, hogy nem láthatják a válogatott sorsdöntő meccsét: a gépük több óra várakozás után sem indult el.
Meghibásodott a biztosítóberendezés, emiatt késnek a vonatok a Budapest-Székesfehérvár vonalon - közölte a Mávinform hétfő délelőtt a Facebook-oldalán.
Június 3-án, jövő hétfőn indult volna el az új otthonfelújítási hitelprogram a kormány tervei szerint.
Az akadályt már eltávolították, ismét járnak a vonatok a vonalon, de csak az esti órákra állhat helyre a menetrendszerű közlekedés.
A gyakori járatkésések miatt egyre több utasbiztosításhoz tartozik olyan fedezet, amely az uniós szabályból eredő kártérítésen felül is fizet az utasoknak
Elgázolt a Kelenföldre tartó sebesvonat egy embert Balatonfüred és Balatonarács állomás között, ezért késnek a vonatok a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vonalon - közölte a Mávinform kedd reggel Facebook-oldalán.
A satatisztikába csak a 6 percen túli kését vezetik fel, azaz az 5 perc 59 másodperccel később érkező vonat még pontosnak számít.