Itt a bizonyíték: sokkal forróbbak lettek a nyarak, nem az emberek képzelődnek
Ez pedig csak rosszabb lesz évről évre.
Ez pedig csak rosszabb lesz évről évre.
Három megyére intenzíven csap le a zivatar is...
Bevörösödött a hőtérkép.
34 fok is lehet.
Hétfőn 27-32, kedden már 29 és 34 fok között alakulhat a legmagasabb nappali hőmérséklet.
Hétről hére egyre több magyar érkezik a Balatonhoz, nem csoda, hogy kifejezetten zsúfoltak a strandok, és a büfék. Óvatosnak kell lenni azonban, hiszen ilyenkor nyáron sokkal könnyebben belefudhatunk egy-egy romlott ételbe italba. Nagyon meg kell válogatnunk hát, hova ülünk be.
Ez az év nagyon másképp alakult, mint ahogy azt elterveztük, és a nyár sem olyan lesz, mint az eddig megszokottak. Az idő viszont jó, így aki strandolásra adja a fejét, az a megfelelő biztonsági előírások mellett, csobbanhat kedvére. Nem árt azonban tisztában lenni azzal, hogy a tiltott helyen fürdőzés szabályai nem változtak, továbbra is súlyos büntetéseket von maga után.
Tipikus...
A forró nyári napokat nemcsak az emberi szervezet, hanem az állatok is roppant nehezen viselik. Összegyűjtöttünk öt tippet, amivel segíthetünk a hétköznapokon kisállatainknak a felfrissülésben anélkül, hogy vízpartra utaznánk.
Mi kerüljön a grillrácsra, ha egy kicsit szeretnénk eltérni a megszokott fogásoktól és kipróbálnánk valami újat? Mutatjuk!
Elég rapszodikus az időjárásunk.
A második legmelegebb nyáron vagyunk túl.
Nagyjából egy hét múlva nagy váltás várható az időjárásban.
Tojás nagyságú jéggel kísért vihar pusztított a borsodi térségben, egy csapásra véget ért a hőség.
Ha felhős az idő, már csökken az eladás.
Mutatjuk a legjobb ajánlatokat!
Tegnap délután hatalmas jég és villámárvíz lepte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településeket, melyekről a Facebookon számoltak be a lakosok képekkel, videókkal.
Szinte kéthetente életbe lépő hőségriadók sokakat ráébresztett arra, hogy nemcsak a télen elillanó hő ellen kell felvenni a harcot, hanem a kánikulában beáramló meleg ellen is szükséges védekezni.
A kutyák nyáron, a kánikulában is igénylik a mozgást, de a hőség rájuk sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint ránk, emberekre. Mutatjuk, mire kell figyelned a nyári kutyasétáltatásoknál!