Orbán: Az időseket védő szabályokat fenn kell tartani
Az első csatát megnyertük!
Az első csatát megnyertük!
A legfrissebb adatok szerint áprilisában rengeteg magyar munkakereső szakadt rá a piacra: mintegy 73 ezer fő veszítette el állását. És mivel a felmérések szerint egy átlagos magyar háztartás nagyjából két havi megtakarítással rendelkezik, nekik gyakorlatilag azonnal munkát kell találniuk. A munkaerőpiac, a munkakeresés módja azonban nagyot változott az elmúlt évek alatt, és aki sikeres akar lenni a piacon, annak napra késznek kell lennie minden fronton.
Megszólalt a kecskeméti tejesember.
A kormányfő szerint a siker akkor lett volna teljes, ha a vírust elpusztítjuk és senki sem hal meg.
Nyár végén már beülhetünk egy filmre?
"Minden pedagógus tudja, hogy a jó tanár-diák kapcsolatnak mekkora ereje van. A válság után egy emberközpontú oktatásban, az emberi tényezők, interakciók jelentőségében hiszek" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Vass Vilmos, a Budapesti Metropolitan Egyetem főállású szakvezetője, akinek fő kutatási területei az interdiszciplináris tantervfejlesztés, a kreativitás pedagógiája, illetve az összehasonlító tantervelmélet. A szakemberrel többek között az új koronavírus okozta digitális oktatás hatásairól; a pozitív, illetve negatív példákról; valamint a válság utáni megszokott oktatási szisztémára gyakorolt potenciális behatásairól beszélgettünk.
A miniszterelnök interjút ad.
Érdemes inkább még időben lépni.
Csak évek múlva térhet magához a gazdaság.
A globális, illetve magyar konzolpiaci trendekről beszélgettünk.
Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádiónak ad interjút.
Az MNB elnöke bejelentette: a Monetáris Tanács április 28-án, a következő rendszeres ülésén dönt az eszközvásárlási program feltételeiről.
Nincs kecmec.
"Rendszeresen belefutottunk abba, hogy azzal az elvárással jelentkezik valaki, hogy ő csak befizeti az egymillió forint plusz áfás tandíjat, és három hónappal később a kezébe nyomunk egy bruttó egymilliós munkaszerződést. Nem így működik a piac" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Langmár Péter, a Green Fox Academy társalapítója, akivel beszélgettünk többek között a magyar bootcamp világról; az egyetemi, illetve kódolóiskolák alapvetően eltérő tanítási módszertanáról; a karrierváltás nehézségeiről; de arról a messiásvárásról is, amit sokan tanúsítanak a programozással kapcsolatban.
"A helyzet változatos képet mutat" - összegezte véleményét a digitális oktatásra való átállásról a Pénzcentrumnak adott interjújában Székely György, a Veres Péter Gimnázium igazgatója. A szakember lapunknak elmondta, a kollégák terhelése nemhogy csökkent volna, hanem ellenkezőleg, sokkal-sokkal több időt igényel most az órák előkészítése. A diákokon és tanárokon kívül ráadásul a szülők terhelése is jócskán megnőtt.
Dénes Rajmund Rolanddal, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének (MMOSZ) elnökével február közepén beszélgettünk. Akkor még csak sejthető volt, hogy az életünket valamilyen szinten biztosan befolyásolja majd az akkor még Vuhanban tomboló koronavírus, de ilyen helyzetre azért nem számítottunk. Azóta tömegek kerültek utcára, a hírek szerint elsősorban a kölcsönzött munkaerőtől válnak meg a cégek. A szakember segítségével körbejártuk, milyen változások várhatóak a munkaerőpiacon, mire lehet számítani a következő hónapokban. Interjú.
Két, Angliában élő magyarral beszélgetett a Pénzcentrum, ők miként élik meg az új koronavírus-járvány okozta csapásokat. Interjúalanyainktól egyfelől megtudtuk azt, hogy a kiskereskedelemben olyan napok vannak, amik az eladásokat tekintve erősebbek a karácsonyi dömpingnél, másfelől a vendéglátás akkora zuhanásban van, amit még sose láttak. Ezen felül London legforgalmasabb közterületi gyakorlatilag kiürültek, más városokban pedig olyan az élet, mintha mindig szombat vagy vasárnap lenne.
Ez a 9. nap.
"Egy bootcampben végzett diáknak nem lesz nagyon mély matematikai, algoritmus elméleti tudásuk, mint az egyetemistáknak, ez igaz, azonban erre nincs is szükség manapság a szoftverfejlesztői munkák 90 százalékánál" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Filep Szabolcs, a PROGmasters alapítója. A szakember a bootcamp alapvető soft skill orientációja mellett beszélt arról is, hogy egy gyorstalpalós kódoló is simán lehet vezető fejlesztő egy cégnél; ahogy arról is, hogy a modern programozás túlnyomó része manapság voltaképpen legózás. Ezen felül a Pénzcentrum megtudta azt is, hogy egy junior kódoló a bruttó 400 ezres fizujáról nagyjából mennyi idő alatt juthat el a már simán sztárgázsit jelentő bruttó 1 milliós ajánlatokig; vagy éppen azt is, milyen törekvések folynak arra Magyarországon, hogy a piaci alapon működő bootcampeket valamilyen módon becsatornázzák a hazai felnőttképzésbe.