A vírus okozta bizonytalanságban megugrott a biztostáskötések száma
Mutatjuk a legnépszerűbb konstrukciókat.
Mutatjuk a legnépszerűbb konstrukciókat.
A távoli munkavégzéssel jelentősen megváltozott az állásinterjúk és a munkamegbeszélések forgatókönyve. Egy olyan környezetben kell bizonyítaniuk a munkavállóknak, ahol az egyéni karakter mellett a technikai felkészültség és az otthoni életstílus is látszódik. Mivel a szakembereknek elég csupán pár perc arra, hogy felmérjék a jelöltet, érdemes alaposan felkészülni a webes állásinterjúra.
Előrehozta a karácsonyt a járvány.
A védelmi intézkedésekről is beszélt.
A járványügyi intézkedésekről is fog beszélni.
Nem a kontaktusaink számának növekedése indította el a második hullámot.
Jöhet a digitális forradalom.
Tudod, mi az a Perma gang projekt?
Más tévhitek is vannak.
A 31 éves Szalai Zoltán egyengette a Nissan Ariya útját a koncepciótól egészen a leleplezésig.
Vajon miképp látja a frissen induló, indulni szándékozó magyar vállalkozókat a kreatív szakember, akinek az a feladata, hogy kiszimatolja, melyik lehet életképes a többszáz jelentkező közül. Mint kiderült, nem csak üzleti, de kommunikációs szempontból is vizsgálják a vállalkozásokat és a vállalkozókat, és az a tapasztalat, hogy sok ugyan a lehetőség, csak mintha a magyar vállalkozók nagy része még mindig nem lenne birtokában annak az üzleti ismeretnek, amivel maximálisan ki tudnák aknázni ezeket a lehetőségeket - többek között erről is beszélt a Pénzcentrumnak Varró Szabolcs, az RTL Magyarország Cápák között című műsorának kreatív producere.
"Hiába mondogatta mindenki azt, hogy sokkal gyorsabb lesz mindenféle online platformok betörése és mindenki elkezd ebben gondolkozni. Ezek a platformok részben már megvoltak, igaz egy-két helyen felgyorsult a fejlesztésük, de olyan óriási trendet nem látunk belőle" - mondta el a Pénzcentrumnak Szpisják Tibor, Hewlett Packard Enterprise (HPE) kereskedelmi igazgatója. A szakemberrel többek között beszélgettünk az új koronavírus-járvány hatásairól a nagyvállalati szektorra; az IT büdzsék helyzetéről; a home office-ban rejlő potenciálról, azok kiaknázásáról vagy éppen ki nem aknázásáról; illetve a felhő technológiáról is.
Titkos recept nincs, csak hagyomány, ám a régit úgy is lehet tisztelni, hogy folyamatosan csiszolgatjuk és egyre jobbá tesszük.
Nem is kevéssel.
Ismét átszervez a Tesco: a több száz dolgozót érintő átcsoportosításról levélben értesítették az érintetteket. Matt Simister, a cég közép-európai vezérigazgatója már beszélt a Pénzcentrumnak a vállalat terveiről és céljairól, melyből kiderül, mire számíthatnak ezek a munkavállalók.
A COVID-19 megjelenése jelentős kihívás elé állította a cégeket és a munkavállalókat is. Zdravka Demeter Bubaloval, a MOL-csoport HR igazgatójával többek között arról beszélgettünk, hogyan reagált a 26 ezer, különböző nemzetiségű dolgozót foglalkoztató nagyvállalat a váratlan helyzetre, mi jelentette a legnagyobb kihívást, és volt-e bármilyen pozitív hozadéka a nagyvállalat számára a járványhelyzetnek. A szakember kitért arra is, szükség volt-e átstrukturálásra, létszámstopra vagy leépítésre az olajár esése és a fogyasztás csökkenése miatt.
Belendült a diszkont.
Nyugaton már működik a modell.