Itt a friss jelentés: tényleg ez a helyzet Magyarországon?
Már majdnem 70 százalékos a foglalkoztatottság.
Már majdnem 70 százalékos a foglalkoztatottság.
Főleg kézbesítőket, postai ügyintézőket, csomagfeldolgozó munkatársakat keresnek.
"Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a technológia fejlődése drasztikusan alakítja át a munkaerőpiacot (...) ma egyre nehezebb jó szakembert találni Magyarországon" - osztotta megg tapasztalatait Friedl Zsuzsanna. A Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettesével a HR területét érintő új kihívásokról - köztük az új típusú készségek behozataláról; a meglévő állomány átképezhetőségéről; illetve generációk közötti ellentétekről, és azok feloldásáról - beszélgettünk.
Egy kamu weboldalt is létrehoztak erre a célra.
Mi lesz velünk, ha minden így megy tovább?
Külföldi munkáért külföldi bért?
Az otthonról történő ügyintézés lehetőségeinek kiszélesítését tervezik.
Veszélybe kerülhet az ügyfelek kiszolgálása is, mivel már most is 10 százalékos a létszámhiány. És miközben új embert nem vehetnek fel egyetlen kormányhivatali jogállású szervhez, központi hivatalhoz sem, sokan nyugdíjba vonulnak.
Egy friss tanulmány szerint még a fejlett országokban is komoly akadályai vannak a társadalmi mobilitásnak. Jóval kisebb eséllyel válik vagyonossá egy szegény családból származó ember, mint egy gazdag szülőkkel rendelkező embertársa.
Jelentős szakadék van a fővárosi és a vidéki gyerekek nyelvtudása között, és akadnak egyéb problémák is - ismerteti az Oktatási Hivatal tavaly végzett kutatását az Eduline oktatási portál.
Egyetlen iparágban, így a munkaerő-toborzás területén sincs hiány az újabb és újabb technológiákból. A HR-esek elképesztő eszköztárral rendelkeznek, amely megoldásokra álláskeresőként is fel kell készülni, legalábbis, ha meg akarunk csípni egy igazán jó pozíciót. Mutatjuk a legújabb csodafegyvereket, és azt is, mit gondolnak a munkaerő-toborzásra szakosodott hazai cégek vezetői arról, hol is tart ma az ágazat Magyarországon.
Segítenek azokon, akik nem kaptak magas állami, szakmai kitüntetést.
Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 1042 munkáltató 81 százalékánál, az ellenőrzött csaknem négyezer munkavállalónak pedig 69 százalékánál az áprilisi akcióellenőrzésen, a legtöbb probléma az építőipart érintette és jellemzően a fekete foglalkoztatásból adódott - ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztálya a tárca honlapján.
Még mindig sokan választanak valamilyen OKJ-s képzést. A TOP 10-es listát megnézve kiderül, hogy a társadalombiztosítási ügyintéző és a bérügyintéző képzések vonzották a legtöbb jelentkezőt, legalábbis a nők körében.
Ezek voltak a 25. hét legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb hírei a Pénzcentrumon.
Csath Magdolna közgazdász szerint némi kiegyenlítődést tapasztaltak a béreknél: csökkent a különbség a legkisebb és a legnagyobb keresetűek fizetése között.
Kétezerrel kevesebb fizikai munkás dolgozott a boltokban áprilisban, mint év elején. Pedig a boltos bérek is emelkedtek. A létszám a kisebb boltokban zsugorodott. Egyébként a kis- és közepes boltos vállalkozásoknál ugyanannyi a részmunkaidős, mint a nagyláncoknál, és hát ez is munkaerőforrás.
Egy friss kutatás szerint az informatika területén újonnan elhelyezkedők 2018-ban akár már fél milliós bruttó fizetést is zsebre tehettek kezdőként.
Több százezer magyar munkakereső önéletrajzához férhet hozzá nagyjából bárki. Bár a kíváncsiskodónak ehhez előzőleg regisztrálnia kell magát mint munkaadót, azt senki sem ellenőrzi, hogy valós adatokkal teszi-e mindezt.
Minden diákhitelest érint.