Itt a javaslat: több pénzt kaphatnak a magyar tanárok
Módosítják a köznevelési törvényt.
Módosítják a köznevelési törvényt.
Tektonikus erejű változásokat hozott a digitalizáció a vállalatok ügyfélszolgálati működésébe, hiszen míg korábban néhány csatornán - telefonon, vagy e-mail-ben zajlott az ügyfelek és a cégek közötti kommunikáció, addig mára az eszközök száma szinte végeláthatatlan. Statisztikák szerint azonban a különböző elektronikus ügyfélszolgálati megoldásokat - például közösségi média, chatbot, SMS - használók 41 százalékának telefonon is kapcsolatba kell lépnie a vállalattal az ügyintézés során. Szakértők szerint tehát a jövőt a különböző csatornák közötti átjárás, ugrálás, és nem a gépek uralma jelenti.
Friss statisztikák szerint 2018-ban az EU dolgozók 74 százaléka a szolgáltató szektorban dolgozott. Magyarországon azonban ez az arány csupán 67,7 százalék volt. Az iparban azonban egyre többen dolgoznak hazánkban, sőt 14 év folyamatos esés után, az utóbbi három évben újra növekedni kezdett az ebben az ágazatban tevékenykedők száma. Ezzel a szemben a mezőgazdaság szinte teljesen kiürül, 18 és leforgása alatt az ott dolgozók 43,2 százaléka egyszerűen köddé vált a magyar földekről.
Rengeteg külföldi munkavállaló érkezik hazánkba, de nem olcsóbbak, mint a magyarok - olvasható a 24.hu.
Te is szívesen dolgoznál otthonról? Nem is annyira könny, mit elsőre gondolnád, hiszen ha produktív akarsz maradni, rengeteg mindenre oda kell figyelni, az időbeosztástól kezdve egészen az íróasztal méretéig és elhelyezkedéséig. Összeszedtük a legfontosabb pontokat, amik nélkül nem lehet sikeres a home office.
A mai naptól hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos.
Ez a tíz legnépszerűbb szakma.A 2018/2019-es felvételin a szakács a legnépszerűbb szakma majdnem kétezer felvett diákkal, ezt az eladó, cukrász és a negyedik helyre visszacsúszott pincér követi. A legnépszerűbb szakmacsoport a vendéglátás-turisztika, a gépészet és a mezőgazdaság volt, de sokan jelentkeztek kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció képzésekre is.
Egyre többet vásárlunk online, négy év alatt megduplázódott az az összeg, amit erre szánunk. A fejlődő szegmens olyan hiányszakmákat "termel ki", mint például a komissiózó, akik ma már bőven az átlagbér feletti fizetésre számíthatnak.
50 ezer forintos átlagos béremelést kaphatnak az önkormányzati dolgozók jövő márciustól, aminek egy részét az állam fizeti: ez derül ki a jövő évi költségvetési javaslatból - számol be a Népszava.
A Németországban dolgozó 240 ezer magyar munkavállaló nagyobb része Bajorországban él, és közülük nagyjából 12 ezren lehetnek azok, akik az építőiparban dolgoznak. Ennek ellenére a Németországban tartott hazahívó börzén az derült ki, hogy leginkább azok érdeklődnek iránta, akik amúgy is tervezik a hazatérést - írja a Világgazdaság.
A legtöbb kiskereskedelmi lánchoz hasonlóan a Tesco is nyíltan kezeli a fizetéseket, de azt sem titkolják, hogy a bérek az ország különböző pontjain eltérőek, hiszen a piaci körülmények sem azonosak. Szigeti Barbara, a Tesco-Global Zrt. országos HR vezetője azt is elárulta a Pénzcentrumnak, hol van igazán szükség mnkaerőre a nyár folyamán, és milyen módszerekkel kutatják fel és tartják meg a dolgozóikat. Interjú.
Mit várnak el a munkaadók a diákmunkásoktól 2019-ben? Mire kell figyelnie a diákoknak a nyári munka elvállalásánál? Hol van a legnagyobb kereslet és hol fizetnek a legjobban? A Prohuman és Prohuman Diákmunka az ország legjelentősebb munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó vállalataiként szeretnék felhívni a figyelmet a diákmunkával kapcsolatos fontos tudnivalókra.
A 3 év alatti gyermekek több mint 80 százalékának nincs hely a magyar bölcsődékben. Az utóbbi időben látványos népességnövekedésen átesett Sopronban például szó szerint harcolni kell a helyekért - olvasható a beszámoló Népszava Visszhang mellékletében.
Erről tudnod kell.
A Magyarország egyik állásportáljára érkező látogatások kétharmadát ma már okostelefonról indítják, ezzel szemben az elmúlt három évben a csak számítógépet használó álláskeresők aránya meredeken csökkent. Az online térben kevésbé tapasztalt felhasználók körében a mobilwebes felületek, míg a "digitálisan érett"keresőknél egyre inkább a célalkalmazások a népszerűek.
Mit várnak el a munkaadók a diákmunkásoktól 2019-ben? Mire kell figyelnie a diákoknak a nyári munka elvállalásánál? Hol van a legnagyobb kereslet és hol fizetnek a legjobban? Az alábbi cikkben a diákmunkával kapcsolatos kérdéseket válaszoljuk meg.
Balatoni vendéglátósok szerint idén nyáron is a szinte minden munkakörben jellemző munkaerőhiány lesz a legnagyobb problémája a turisztikai szolgáltatóknak - írta csütörtökön megjelent cikkében a Magyar Nemzet.
A Future Jobs, azaz a "Jövő munkái" címet viselő programon a munkaadók célja nem csupán a tehetség felkutatása, hanem annak kibontakoztatása és megtartása is volt. A HelloVidék ellátogatott a Brain Bar rendhagyó karrier rendezvényére, ahol az érdeklődők ötven kifejezetten a jövő kihívásaira válaszoló állásra jelentkezhettek.
Ráerősít az Oktatási Hivatal a tanfelügyelők képzésére, mert a pedagógiai-szakmai ellenőrzést végző szakértők közül sokan vonulnak nyugdíjba a következő egy-két évben, és nem minden szakterületen van elegendő utánpótlás - értesült szerdai számában a Magyar Nemzet.
2020 januárjában is lesz fizetésemelés a rendvédelmi ágazatban.