5 fizetős horgásztó Budapest környékén, amelyekben hemzsegnek a halak: árak, nyitvatartás
Nem kell órákat utazni, hogy óriási halakat fogjon azt ember!
Nem kell órákat utazni, hogy óriási halakat fogjon azt ember!
Korábban Szigliget polgármestere elégelte meg a horgászok maguk után hagyott rendetlenségét: elmondása szerint voltak, akik sátrat vertek a strand gondozott zöldterületén, és fittyet hánytak a fürdőhely tisztaságára.
2020 a horgászat éve, soha ennyi új pecás nem volt még Magyarországon. A MOHOSZ tájékoztatása szerint a szektor árbevétele legalább 20%-kal nagyobb lesz 2020-ban, mint tavaly. Mutatjuk, mi újság a tóparton, tópartokon.
Jut is, marad is.
A pandémiás időszak ellenére csak elenyésző mértékben csökkent a Balaton horgászlátogatottsága, derült ki a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) legutóbbi ülésén. A tanácskozáson természetesen a HelloVidék is részt vett.
A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. a horgászok segítségét kéri, mert ismét egy idegenhonos halat fogtak a Hévízi-tó kifolyó vizében
Légy résen!
Az áradó víz a Zagyva partjára csábítja a horgászokat. A torkolat környékén mindig sokan lesik a kapást, ilyenkor viszont a fentebbi szakaszokra is kirajzanak a pecások.
Egyesek szerint ez állampolgári jog, pedig szabálysértés.
A szabályok betartását a vagyonkezelő az önkormányzattal karöltve rendszeresen ellenőrzi.
Mire nem jó a tudomány!
Erre játszanak a rapsicok.
Facebookon nyomoz a Nébih: egyre több százezres értékű halakat telepítenek át illegálisan állami vizekből magántavakba, hogy az adott halastavak reklámértékét növeljék.
Sokan nem fognak örülni.
Természetfilm készült a horgászat legszebb pillanataiból.
Egy igazán drága hobbi: évente egymilliárd forint bevétel származik az állami horgászokmányok értékesítéséből.
Már évek óta tapasztalhatjuk, hogy a Balaton partján nem lehet a tóból kifogott halat kapni. A halgazdálkodók elmondása szerint ez azért van így,mert egyszerűen nincs igény a magyar tengerből származó halra.
3 ezer kunás bírságot is a nyakadba varrhatnak.
Sokan vannak, akik kifejezetten olyan természetközeli helyet keresnek nyaralásukhoz, ahol nyugalom van, és kevés a turista. A HelloVidék összegyűjtötte azokat a hazai, kevésbé ismert nyaralóhelyeket, ahol a természetet és csendet kedvelők is kikapcsolódhatnak.