Már ilyen táborba is küldheted a gyereket nyáron: érdemes sietni, nagyon fogynak a helyek
Idén nyáron ismét rendez honvédelmi táborokat a Magyar Honvédség - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). A helyek nagyon hamar betelnek, tették hozzá.
Idén nyáron ismét rendez honvédelmi táborokat a Magyar Honvédség - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). A helyek nagyon hamar betelnek, tették hozzá.
Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják majd.
150 főt is beolthatnak egy nap.
A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálatra a toborzóirodákban és a megyei kormányhivataloknál lehet jelentkezni a 18. életévüket betöltött, büntetlen előéletű magyar állampolgároknak.
2030-ig 8-10 honvéd középiskola és kollégium, illetve honvéd kollégium kezdi meg működését Magyarországon. A minisztérium szerint ettől függetlenül a kötelező sorkatonaság bevezetése továbbra sincs napirenden.
Újabb vállalatokhoz érkeznek honvédelmi irányító törzsek.
Egyelőre még nem tudni, melyek lesznek azok.
Az érintett cégek közt energiacégek, pénzintézetek, gyógyszeripari cégek, kereskedelmi láncok is megtalálhatók.
Mutatjuk, merre mennek a konvojok!
2020 januárjában is lesz fizetésemelés a rendvédelmi ágazatban.
Az előzetesen vártnál nagyobb lesz az emelés.
A jövőben honvédelmi alkalmazottként dolgozhatnak tovább a Magyar Honvédség civil alkalmazottak. Az új státust vállalóknak előbb egy elméleti képzésen kell átesniük, honvédelmi alkalmazottként viszont jelentős illetményemelésre és kedvezményekre számíthatnak.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter szerdán benyújtotta az Országgyűlésnek a Magyar Honvédség új szervezeti rendjének kialakításáról szóló javaslatot.
A honvédelmi táborok az idén már 1200 fiatalt fogadnak; tizenöt helyszínen, összesen harminchárom, ötnapos bentlakásos tábort szerveztek 12 és 18 év közötti fiataloknak. A helyek 90 százaléka betelt.
Vannak járhatatlan területek.
A ruhapénzeket is a tervezettnél előbb kaphatják meg.
Persze, azért még van hova fejlődnie a béreknek.
Nő a bér, de elég ez?
Luxusfizetés üti a markukat.