Súlyos büntetés járhat, ha megsértjük ezt a hitelfeltételt: milliókat bukhat rengeteg magyar
A 4 millió forint kölcsön után akár 1 millió forint is lehet az egyszeri büntetés.
A 4 millió forint kölcsön után akár 1 millió forint is lehet az egyszeri büntetés.
A kampány célja a felelős kiadástervezés, vásárlás és – szükség esetén – kölcsönfelvétel elősegítése annak érdekében, hogy ne terheljük „ajándék” hitellel a karácsonyi ünnepeket.
Több mint 2500 esetben árverezhettek el ingatlanokat a végrehajtók, amióta vége a kilakoltatási moratóriumnak.
Elindul az 5%-os lakáshitel akció: csak fiataloknak, csak első lakásra, és csak zöld otthonokra.
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az új Vidéki Otthonfelújítási Program tervezetét, amely 2025 elejétől 2026 közepéig lesz elérhető az 5 000 fő alatti településeken.
A társadalmi egyeztetési szakaszban lévő rendeletből most még jópár további részletszabály is kiderült.
A mai nap kezdetét veszi a munkáshitel társadalmi egyeztetése, amelynek keretében a kormány 2025 januárjától 4 millió forintnyi kamatmentes hitelt biztosít.
Az éjszaka megjelent jogszabálytervezet alapján számos lakástámogatási elem módosulhat. Többek között a Babaváró kölcsön is változhat.
Amíg egykor a hitelkártya a felelőtlen eladósodás szimbóluma volt, mára ez a helyzet sokat változott.
Bár a hazai árak nemzetközi összehasonlításban nem számítanak magasnak, sok család számára mégis nehezen megoldható feladatnak számít az elhunyt hozzátartozó temetésének rendezése.
Az 500 milliárd forintnyi kölcsönösszeg alapján sokan igényelhetik majd az új kamatmentes munkáshitelt.
A hitelminősítő javuló kilátásokra, erősödő gazdasági növekedésre és csökkenő költségvetési hiányra számít Magyarországon.
A visszatérő otthonfelújítási támogatás kiegészítője lehet a most futó otthonfelújítási programnak.
Noha rekordokat döntögetnek a hitelezési statisztikák, azonban a hitel, mint pénzügyi termék megítélése 2024-ben sem egyértelmű.
Ezekre a gyakori pénzügyi kérdésekre a magyarok többsége nem tud helyesen válaszolni. Töltsd ki a Pénzcentrum mai gazdasági kvízét és mutasd meg, Te mennyire vagy tájékozott!
Mától igényelhetők a 3,5%-ra csökkentett Széchenyi Kártya Program beruházási hitelei.
Arra vagyunk kíváncsiak, mennyire vagy tájékozott a lakossági pénzügyek világában: töltsd ki gazdasági kvízünket, adj számot tudásodról és gazdagodj hasznos pénzügyi ismeretekkel!
Talán az évtized államilag támogatott befektetése volt a Babaváró hitel, még gyerekvállalás nélkül is.
Összeszedtük, mit is lehet egyelőre tudni a munkáshitelről, illetve azt is, mekkora segítséget nyújthat mindez a pályakezdő munkásoknak.
A vezető magyar részvények közül egyedül az OTP árfolyama csökkent.