Te is halat eszel karácsonykor? Dobsz egy hátast, ha meglátod az árát!
Az idei haltermés közepesnek mondható.
Az idei haltermés közepesnek mondható.
A karácsonyi halvásárlást segítve a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) létrehozott egy interaktív térképet, ahol a fogyasztók könnyen megtalálhatják a legközelebbi termelői halárusító pontokat, illetve halboltokat.
Hagyományos harcsapaprikás recept: a harcsapaprikás milyen halból készül, hogyan készül a harcsapaprikás túrós csuszával? Mutatjuk, mitől finom a harcsapaprikas, ünnepi kedvencünk!
Mutatjuk a 2020-as árakat.
Most annak jártunk utána, mennyiből hozhatjuk ki a karácsonyi halvacsorát, ha többféle húst is szeretnénk készíteni.
Ne hagyjuk az utolsó pillanatra a vásárlást!
A járvány is közbeszólhat.
Két nagy klinikai vizsgálat is negatív eredményt hozott.
Hatalmas pontyot fogott egy férfi hétvégén a Balatonnál, amivel sikeresen megdöntötte a tavaly májusban felállított rekordot. Az óriási halat a fotózás után visszaengedték a tóba.
A tanult mintát nehéz levetkőzni.
A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. a horgászok segítségét kéri, mert ismét egy idegenhonos halat fogtak a Hévízi-tó kifolyó vizében
Hogy készül, és ki mondja meg, melyik a legjobb halászlé az országban? A Gasztromesék ezen a héten a szegedi, balatoni, a szigetközi, a bajai, a határontúli, a bográcsos és az éttermekben készült hallevesekre vetette ki hálóját.
Nem kell félni.
Évente 30–40 tonna partra vetődött haltetemet gyűjtenek össze és szállítanak el, ami a Balatonban élő halmennyiség becsült biomasszájához viszonyítva elenyésző mennyiséget tesz ki a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szerint.
A Balaton bizonyos részeint több haltetettemmel találkoztak a környékbeliek az utóbbi időben. A szakemberek szerint azonban nincs szó szennyezésről, egészen más oka van a halak pusztulásának.
Mi lesz a magyar potykával?
Rendszeres helyszíni méréseket végeznek több pontonon a TIVIZIG mintavevő munkacsoportjának tagjai. Munkájuk során a helyenként felbukkanó haltetemeket a Hortobágyi Horgászegyesülettel közösen eltávolították.
Az ágazat külkereskedelmi egyenlege 3,5 milliárd forinttal romlott.
A kormoránok inváziója a megszokottnál is korábban érte el a múlt évben a hazai élővizeket és halastavakat. A csapatban halászó madarak néhány óra alatt óriási károkat képesek okozni.
A halfogyasztás növekedéséről is beszélt az agrárminiszter szerdán, a 110 millió forintból felújított tiszacsegei halászcsárda átadásán.