Itt a lista: komoly fennakadások lesznek ezeken a magyar autópályákon - ezt jobb ha tudják az autósok
Több szakaszon is útburkolatot cserélnek a magyar autópályákon, ezért fennakadásokra kell számítani. Ahol lehetséges, éjjel dolgoznak majd
Több szakaszon is útburkolatot cserélnek a magyar autópályákon, ezért fennakadásokra kell számítani. Ahol lehetséges, éjjel dolgoznak majd
A kormány döntése értelmében a következő négy évben 60,8 milliárd forint fordítható komplex közútfelújításra és -fejlesztésre, míg a következő két évben 8 milliárdból lehet útfelújításokat végezni. Most a nyugat-magyarországiakat mutatjuk.
Egyre gyorsabban és könnyebben tudnak eljutni az autósok Somogy megyéből a fővárosba, ám a következő időszak útfelújítási beruházásainak köszönhetően a menetidő még tovább csökkenhet.
Az M76 gyorsforgalmi út Balatonszentgyörgy és az M7 autópálya közötti szakasza 5,6 kilométer, ebből 4 kilométert helyeztek már forgalomba. A HelloVidék most a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő szakembereit kérdezte a jelenleg is zajló munkálatokról.
Az előkészítés alatt álló fejlesztéssel már a harmadik gyorsforgalmi kapcsolat épülhet ki a szomszédos ország irányába.
Van baj.
Ne ess pánikba!
Nagy erővel kezdenek is a javításba.
Csoda, hogy nem lett baj.
A markáns lehűlés miatt péntektől-vasárnapig várhatóan a síkosságmentesítési munkákon lesz a hangsúly.
A környezetvédelmi engedélyt már kiadták.
Sokan hagyják az utolsó pillanatra a vásárlást.
Itt a fejlesztési terv.
A 2020-as évben közel 180 kilométernyi négysávos út épült Magyarországon.
Személygépkocsikra (D1 díjkategória) jövőre az éves országos autópálya-matrica 44 660 forintba kerül.
Ennek sokszor nincs jó vége.
Most sokan megúszhatják...