Itt a bejelentés: eddig mindenképpen maradnak az árstopok
A magas infláció - a korábban közölt álláspont szerint - még nem indokolná az árstopok kivezetését.
A magas infláció - a korábban közölt álláspont szerint - még nem indokolná az árstopok kivezetését.
A fővárosi állatkertéhez meggyőzően hasonló Facebook oldalt hoztak létre csalók. Az álprofil szándékosan igyekszik azt a benyomást kelteni, hogy a fővárosi állatkert oldalán járunk.
A TikTok-on gyűjt adományokat a „Szegedi Koraszülött mentőknek” egy férfi, akivel nem áll kapcsolatban az Országos Mentőszolgálat.
Facebook-oldalán keres munkát; színház- és filmipari mellett akár fizikait is Jeles András Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rendező, forgatókönyvíró.
Szinte csak a fizetett hirdetéseket támogatja jelenleg a Facebook. Azonban most van egy kiskapu, amivel elkerülhetjük ezeket a kellemetlenségeket.
Egyre durvábbak az internetes csalások. Most egy olyan, a Facebook Marketplacen tevékenykedő rosszfiút fogtunk, aki nem áll meg a szimpla csalás kapujában, letiltása után egyből fenyeget is.
Az Egyesült Államokban elindult a fizetős Facebook. Havidíjért lehet kék pipát vásárolni.
Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán emlékeztette a budapestieket, hogy hétvégére hosszú idő után ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a gyalogosok és biciklisek előtt.
Megjelent egy videó a szombati balesetről, amiben összesen 42 gépjármű volt érintett. Egy 44 éves férfi életét vesztette.
A változás a TikTokkal való versengés egy újabb állomása lehet, ugyanis az a platform is magában foglalja a csevegés funkciót.
Működési nehézségekkel néz szembe a magyar mémoldalak kedvenc pizzázója. Várhatóan napokra lemondhatunk a Pizza King termékeiről.
A rendőrség négy új sebességmérőt helyez ki Budapesten. Mutatjuk hova kerülnek a traffipaxok.
A tartalomkészítők a jövőben beállíthatnák, hogy bizonyos tartalmaikat csak egy jelképes összeg kifizetése után tekinthessenek meg a felhasználók.
Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár a Facebookon írt arról, miképp lennének elkerülhetőek ezek a balesetek.
Elon Musk fizetős igazolt Twitter-felhasználó ötletéhez hasonlóan, aki fizet, kaphat hitelesítő jelvényt a profiljára, illetve növelheti posztjai elérését.
Meglopták Beatet, polgári nevén Fehér Tibort a Fekete Vonat rapperét. A kár akár milliós is lehet.
Magyar idő szerint 10:48 perckor hazánkban is érezhető méretű földrengés volt Horvátországban.
Kigyulladt egy hajó az Árpád híd budai lábánál, hivatalos tájékoztatás még nem érkezett.
Egy Facebook-csoportban bukkantak rá Kóbor János, az Omega frontemberének aranylemezére.
Átvállalja a kormány a vasmű dolgozóinak fizetését, utána pedig stabil működést biztosító tulajdonost szeretnének.