Hivatalos: már 8 milliárd ember él a Földön
Míg az 1800-as évekig a Földön kevesebb mint egymilliárd ember élt, csupán tizenkét év kellett ahhoz, hogy 7 milliárdról 8 milliárdra nőjön a populáció.
Míg az 1800-as évekig a Földön kevesebb mint egymilliárd ember élt, csupán tizenkét év kellett ahhoz, hogy 7 milliárdról 8 milliárdra nőjön a populáció.
Egy, néhány nappal a konferencia előtt tartott ülésen (EuroPcom) a HelloVidék is részt vett, amelynek szervezői célként fogalmazták meg, hogy felhívják a figyelmet a COP27 fent említett, főbb tárgyalási pontjaira és rövid tájékoztatást nyújtsanak azokról.
Az október 26-án megjelent QS listára a világon mintegy 700, Európa-szerte 303, hazánkban mindössze 3 intézmény került be.
Riasztó képet fest az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének az egészséges táplálkozást országonként való mérése.
A kidobásra ítélt elektronikai eszközök világszerte gondot jelentenek, ráadásul csak töredékük kerül újrahasznosításra.
A vírus továbbra is "hihetetlenül nagy méretekben kering világszerte".
A zaporizzsjai nukleáris erőmű ügyében legutóbb az orosz ENSZ-nagykövet szólalt meg
A július 22-én Isztambulban Oroszország és Ukrajna által, az ENSZ és Törökország közvetítésével aláírt megállapodások értelmében "biztonságos folyosókat" hoznak létre, hogy lehetővé tegyék a kereskedelmi hajók közlekedését.
Azonnali lépésekre van szükség, ha az emberiség végre el akarja komolyan kezdeni az éhezés megállítását, illetve annak felszámolását.
A válságok miatt csaknem 222 millió gyermek oktatása szenved hátrányt - közölte kedden Genfben az ENSZ válságövezeti oktatásügyekkel foglalkozó alapja.
Az üzleti élet mellett a politikában is nagy felzárkózásra van még szükség a nemi egyenlőség tekintetében.
Az Azovsztalból 126 embert evakuáltak, 69-en közülük Zaporizzsjába tartanak.
Az ENSZ környezetvédelmi találkozóján, Nairobiban 173 ország döntött úgy, hogy megkezdi az egyszerhasználatos műanyagok visszaszorítását.
A koronavírus-világjárvány további 77 millió embert taszított mélyszegénységbe világszerte.
Őrizetbe vették Viktor Medvedcsuk ukrán vezető politikust, akit oroszbarátként tartanak számon Ukrajnában.
Ukrajna eközben ismét fegyveres támogatást követel és az oroszokkal való kollaborációval vádolja Magyarországot.
Mindeközben ma reggelre bekérették a Külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét.
Az ország számos részében heves harcok zajlanak, így Csernyihiv, Szumi, Harkiv városoknál, a Donyec-medencében és Dél-Ukrajnában.
A Bukaresti Kilencek csúcstalálkozóját szervezi a NATO, egyre nehezebb helyzetben a civilek.
Az Ukrajnában otthonukból három hét alatt elmenekülők száma megközelíti a szíriai pusztító háború elől menedéket keresők számát.