Rengeteg embert keresnek az új BMW gyárba: mutatjuk mik a kritériumok
Ezer munkavállalóval indulhat a termelés az új debreceni BMW gyárban, ám arról még nincs pontos információ, mikor indulhat a gyártás.
Ezer munkavállalóval indulhat a termelés az új debreceni BMW gyárban, ám arról még nincs pontos információ, mikor indulhat a gyártás.
Első körben ezer embert terveznek foglalkoztatni a debreceni BMW-gyárban. A BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs vezetője elmondta, első sorban a régióból vennének fel embereket. Arról egyelőre nem közölt semmit, hogy mikor indulhat el a termelés az új autógyárban.
35 milliárd jut a városnak.
Mutatjuk a számokat.
Az állatkert reményei szerint az év végéig még két egyeddel bővülhet a különleges állomány.
\"Szuper érzés édesapának lenni, és rettentően büszke vagyok a feleségemre, aki elképesztően küzdött mindvégig. Kimerült, de velem együtt boldog, hiszen kaptunk négy kis csodát.\"
Új állomásépületet létesítenek a Macs Ipari Park állomáson, az épülő BMW-gyárnak is otthont adó, Debrecen mellett lévő ipari parkhoz vezető vasúti pályán pedig nagyobb sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok.
Egy eddig szinte ismeretlen inváziós fűfaj terjed Magyarországon, mely Észak-Amerikában őshonos.
A Magyarországon jelen lévő négy nagy autógyárban jelenleg nem küzdenek munkaerőhiánnyal - számol be a Világgazdaság, sőt ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, hagyják elszivárogni a munkaerőt az autóipari beszállítók, válaszul az ágazat lejtmenetére.
Átadták a német Bürkle cég debreceni gépgyártó üzemét
Főleg a régióból keresnek kollégákat, a magyar nyelv magas fokú tudása előnyös, de nem az országhatár számít a kiválasztási szempontoknál - tudta meg a Világgazdaság a vállalattól.
Átlagosan tizenkét százalékkal keresnek kevesebbet a vidéki munkavállalók, mint a budapestiek. Az online bérfelmérés adatai A fővárosban bruttó 445 ezer forint az átlagfizetés, míg az ország többi régiójában 392 ezer.
Ezekben a városokban várható ellenőrzés.
A Nemzetközi Vörös Panda Nap keretében kifejezetten a vörös macskamedvékről szóló szakvezetéssel egybekötött látványetetésen vehetnek részt az érdeklődők!
Mindig van valami...
Megkétszereződött az egymillió forint négyzetméterár felett értékesített ingatlanok száma. Vidéken elsősorban a Balatonnál, a keleti országrészben pedig Debrecenben találhatóak az egymillió forint feletti négyzetméteráron értékesített ingatlanok.
Világújdonságnak számító hallásjavító implantátumot kapott két kisgyerek a Debreceni Egyetemen. A implantátum akár zajos környezetben is hatékony beszédértést, gyorsabb beszédfejlődést tesz lehetővé.
A nagy eső a közlekedésben is okozott fennakadásokat.
Már megint...
Zajlanak a munkálatok.