Áll a bál a betéti kamatoknál Magyarországon: most akkor keveset vagy épp eleget kamatoznak?
Az MNB elégedetlen, a bankok azonban máshogy látják a lakossági kamatok alakulását.
Az MNB elégedetlen, a bankok azonban máshogy látják a lakossági kamatok alakulását.
Előfordul, hogy a szokásosnál nagyobb összegű készpénzre van szükségünk, ám ilyenkor tájékozódjunk előtte, hogy éri meg a legjobban felvenni a pénzt.
Többórás leállás jön ma este a CIB Banknál, mivel nagyszabású szoftverfrissítést hajtanak végre.
Sok diák tavasszal, a nyár kezdetével nagyobb összeghez jut. Érdemes viszont odafigyelni arra, hogy a hirtelen jött anyagi szabadság ne folyjon ki a kezük közül.
Az infláció bizony a magyarok számlacsomagjait is durván megdrágította. A helyzeten ráadásul az sem javít, hogy sokan azzal sincsenek tisztában, milyen járulékos költségekkel járhat egy bankszámla fenntartása.
A magyarok jellemzően ragaszkodnak a bankszámlájukhoz, sokszor akkor is, ha drágának tartják, vagy nem szeretik az adott bank szolgáltatásait.
Több száz milliós pénzmosás miatt emeltek vádat egy nő ellen Szegeden, 2018 januárja és júliusa között utalta a pénzt, amit később átmostak.
Március 31-én éjfélkor megvalósul a Magyar Bankholding két tagbankja, a Budapest Bank és az MKB Bank jogi egyesülése.
A több mint 70 ezer felhasználó mostantól már a BKK vonaljegyét, továbbá a 30 és 90 perces utazásra szóló jegyét is megveheti a bank alkalmazásában.
Válságok idején mindig megnövekszik a készpénz iránti kereslet, nincs ez másként a 2022-es orosz-ukrán háború kitörésekor sem.
2022. április 2-án egész nap és 2022. április 3-án nem lesznek elérhetőek az MKB Bank elektronikus csatornái.
A Sberbank bedőlése miatt gyakorlatilag megrohanták a többi hazai pénzintézetet a károsultak, mindenki új számlát akar nyitni.
Szinte biztosra vehető, hogy az orosz elnök európai bankokban is igen Komoly vagyont halmozott fel. Persze kérdéses, hogy ebből direkt módon mennyi lehet hozzá köthető.
A törvényi előírásnak eleget téve, 2022-ben is minden bank tájékoztatta ügyfeleit arról, hogy mennyit költöttek pontosan bankolásra 2021-ben.
Átlagos használat mellett vajon van érzékelhető különbség egy vésett és egy dombornyomott bankkártya között? Egyáltalán, mivel tud többet egy dombornyomott plasztik?
Miért nem kaptam szja-visszatérítést? Mit csináljak, ha nem jött meg az szja-visszatérítés? Ez a teendő, ha nem utaltak szja-visszatérítést. Kinek jár szja-visszatérítés 2022-ben?
Ha a munkabéredet jelenleg a Revolut-számládra küldik a helyi HUF számlaadataid használatával téged is különösen érzékenyen érinthet a változás.
Az utalással folyósított összeg meghaladja az 561 milliárd forintot, legkésőbb hétfőig megkapják.
A CIB Bank és a Mastercard együttműködésének köszönhetően immár az androidos okostelefon-felhasználók is fizethetnek a mobiljukkal vagy akár az okosórájukkal a Google Pay szolgáltatás segítségével.
Csalók miatt fújt riadót a K&H és az MKB bank is: a bankok ügyfeleit általában telefonon támadják az adathalászok, de vannak más módszereik is.