Brutál vihar csapott le ebben a megyében: az autópályát is lezárták
Két helyen is komoly gondokat okoz a porvihar, terelni is kellett miatta, illetve autópályát zártak le.
Két helyen is komoly gondokat okoz a porvihar, terelni is kellett miatta, illetve autópályát zártak le.
A Suzuki S-Cross nyerte 2023-ban az Év Magyar Autója díjat, míg a zsűri különdíjasa az Audi TT RS lett.
Közlekedésbiztonsági információs táblákat helyezett el a GYSEV a vasúti átjárókban.
A magyarok 66%-a alábecsüli a gépkocsijában bekövetkezett károk javítási költségeit: ezek sokszor akár több százezer forinttal magasabbak, mint amire a legtöbben számítanak.
Péntektől a benzinért bruttó 2 forinttal fizetnek majd többet a benzinkutak, a gázolaj ára pedig bruttó 2 forinttal kerül majd kevesebbe.
Bár a statisztikákban nem szerepel, mégis ez lehet Magyarország egyik legveszélyesebb útszakasza: a CashTag a hírhedt 1116-os úton járt, ami Szentendrét köti össze Visegráddal.
Nem vett repülőrajtot a Suzuki 2023-ban, derült ki a forgalomba helyezési toplistákból. Összességében nem olyan csúnyák a hazai autópiac számai, legalábbis tavalyhoz képest.
Idén tavasszal újra felbukkannak a magyar utakon a Google Utcakép autói. Sopront, Szekszárdot, Mezőtúrt, Szentest, Tapolcát, Karcagot, Baját és Miskolcot is érinteni fogják.
Frissült a legveszélyesebb magyarországi útszakaszok listája. Mint kiderült, a 4-es főúton történt a legtöbb súlyos baleset 2022-ben.
A gépjárműadó első részletét március 16-ig, a második részletét szeptember 15-ig kell befizetni a NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára.
Nőnap alkalmából emelkedni fog a gázolaj nagykereskedelmi ára szerdától, bruttó 6 forinttal. A benzin beszerzési ára a hét közepén sem változik.
Egyre több autókereskedő kínál részletre használt autókat: azonban nem hagyományos banki ügyletről van szó, hanem valamiféle szürkezónás bérleti konstrukcióról van szó.
Ha alacsony a céges autók kihasználtsága, jó megoldás a carsharing, mely a környezetvédelmet is támogatja.
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség hétfőtől a közutakon egy európai szintű akció keretében.
Elhalasztották a döntést, aminek értelmében az uniós tagállamok szavaznak az új belsőégésű motoros járművek 2035-ös betiltásáról.
Bár egy hónapja csökkennek az üzemanyagárak Magyarországon, de még mindig nálunk a legdrágább a benzin a régióban az átlagárak szerint.
A körkérdésünkre válaszoló márkaképviseletek többsége arról beszélt, hogy manapság a népszerű modelleket akár 2-3 hónapos határidővel is le tudják szállítani.
Csökken a benzin ára szerdától, így közelíteni fog már a 600 forintos átlaghoz - azaz lesz olyan kút, ahol már bőven alatta lesz.
Rengeteget drágultak az új autók és importból sem könnyű fiatal autóhoz jutni, így a személyautók elöregedése folytatódhat.
Minden nagy riválisa alá ígér áraival a nemrégiben a magyar piacon is megjelent Orlen. A lengyel olajcég 143 töltőállomást üzemeltet Magyarországon.