Megszólaltak a légiirányítók: minden készen áll augusztus 20-ra
A magyar légiforgalmi szolgálat minden szakmai intézkedést megtett, amelyekkel a nemzeti ünnep idején is garantálható a budapesti nemzetközi repülőtér induló és érkező forgalmának.
A magyar légiforgalmi szolgálat minden szakmai intézkedést megtett, amelyekkel a nemzeti ünnep idején is garantálható a budapesti nemzetközi repülőtér induló és érkező forgalmának.
Az állami események mellett koncertek, gyerekprogramok sorozata várja az érdeklődőket.
Falus Ferenc korábbi tisztifőorvos szerint védettséghez és kötelező maszkviseléshez kellene kötni a részvételt a 20-i rendezvényeken.
Az augusztus 20-i ünnepségsorozat, a budapesti fogathajtó-Eb, valamint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alatt felfüggesztik a korlátozásokat.
Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek augusztus 20-ára. Kovács Zoltán közölte, hogy a központi rendezvényeket nem érintik majd az érvényben lévő korlátozások.
Minden eddiginél nagyobb, gigantikus tűzijátékot rendeznek az idén az augusztus 20-i államalapítás ünnepe alkalmából Budapesten.
Augusztus 20-a államalapító Szent István király ünnepe, nemzeti ünnep, Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe, emellett a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja.
Változik a közösségi közlekedés menetrendje az augusztus 20-ai állami ünnepek miatt.
Teltházas a 4 napos hosszú hétvége a legtöbb belföldi szálláshelyen.
Az ország számos pontján készülnek programokkal augusztus 20-án, persze szigorúan a vírushelyzetre vonatkozó szabályoknak megfelelően. Most körülnéztünk, mire számíthatunk a nagyobb városokban, szerte az országban.
Elmaradnak a Szent István napi állami ünnepségek, így a budapesti tűzijáték és légiparádé is. Az 500 főnél nagyobb zenés rendezvények augusztus 15-ig biztosan nem tarthatók meg, július végén születhet döntés a továbbiakról.
Erről ennyit.
Ez így elég kényelmesnek tűnik.
Mindenhol ott lesznek.
Rárepültek a magyar ízekre.
Mutatjuk az akciókat!
Érdemes előre jegyet venni!
Megteltek a szállodák.
Mutatjuk a legjobb ajánlatokat!
A hosszú hétvége mindent felborít.