Hibázott a SPAR és az Aldi: jöhet a tízmilliós bírság?
A vád: tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat és a fogyasztók megtévesztése.
A vád: tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat és a fogyasztók megtévesztése.
Fogvatartottaktól vett vért is exportáltak az NDK-ból nyugatra, a politikai elítéltekkel végeztetett kényszermunkának pedig az Ikea mellett az Aldi és a Volkswagen is a haszonélvezője volt az egykori keletnémet állambiztonsági hatóság (Stasi) iratanyagát kezelő hivatal (BStU) új kutatása szerint.
Mától a diszkontlánc üzleteiben is elfogadják az egyik legnépszerűbb magyar cafeteria-elemet.
Összesen 140 kilogramm kokaint találtak berlini és brandenburgi szupermarketek munkatársai banánosdobozokban, a rendőrség keddi közlése szerint a csempészek valószínűleg logisztikai hibát követtek el.
Terjeszkedik az Egyesült Államokban az Aldi német üzletlánc. A cég 650 új üzletet akar nyitni a következő öt évben 3 milliárd dollár befektetésével. A cég közleménye szerint az új üzletek nyitásával 10 ezer munkahelyet teremt.
345 milliárd forintot költöttünk tavaly saját márkás élelmiszerekre - derül ki egy friss kutatásból. A számok azt mutatják, hogy a spórolós fogyasztók számára egyre kevésbé fontosak a klasszikus márkatermékek. Szinte már természetes, hogy ebben is a diszkontok - azaz a Lidl, az Aldi, a Penny Market - tarolnak.
Falvakban nem terjeszkednek ugyan a diszkontláncok a plázastop miatt, azonban betörtek Budapest belvárosába. Az Aldi és a Lidl egyre több belvárosi üzletet nyit, így tud ugyanis a plázastop ellenére is terjeszkedni.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. (Aldi) fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A jogsértés elkövetéséért 25 millió forint bírságot szabott ki a hivatal.