Hoppá! A megemelt különadók egy része nem csak két évig marad velünk
A kormány benyújtotta a jövő évi költségvetéshez tartozó fejezeti köteteket: érdekes dolgok derültek ki.
A kormány benyújtotta a jövő évi költségvetéshez tartozó fejezeti köteteket: érdekes dolgok derültek ki.
Szokatlan időben, június 17.-én, reggel fél tíztől tartott kormányinfót Gulyás Gergely.
A kormány már korábban utalt rá, hogy változtatnának a katás adózás rendszerén, ez viszont kemény ütés lehet az építőipari vállalkozóknak.
Tovább növelheti az élelmiszerárakat és a hazai élelmiszergyártó cégek problémáit a Neta emelése, pedig továbbra sem leszünk egészségesebbek tőle.
Európában több helyen is létezik a légitársaság-adó, amit a cégek valamilyen formában az utasokra hárítanak.
A Wizz Air közölte, a július 1-ig megvásárolt jegyek kapcsán nem hárítja át utasaira az extraprofit-adó által jelentett pénzügyi terheket.
A kormány különadókról szóló rendelete kiemelten érinti a távközlési szektort, már itt is készülnek az emelésre.
Az easyJet csalódott az új adó magyarországi bevezetése miatt, amely egy olyan időszakban történik, amikor a légiközlekedési ágazat még csak elkezdett kilábalni a járványból.
Év végétől biztosan változik a kata, ez pedig közel félmillió adózót érinthet.
A kormány a hét elején benyújtotta a jövő évi költségvetési tervezetet.
Levélben értesíti utasait a Ryanair, hogy az érintett utakra egy az egyben átterhelik a kormány új különadóját, ami jegyenként 3 900 forint.
Megjelentek a különadók bevezetéséról szóló részletek.
A hosszú hétvégén megjelent az a magyar közlöny, amelyben a költségvetés kiigazításához szükséges különadók részletszabályozását is megismerhettük.
Közleményben szólítja fel a magyar kormányt a légitársaságokra kivetett extraprofitadó visszavonására a Ryanair.
A pénzügyminiszter a parlamentben átadta a 2023. évi költségvetési törvényjavaslatot Kövér Lászlónak.
Megdrágulhatnak a bankszámlák az új bankadó miatt? 2022-ben és 2023-ban a pénzintézeteknek évi 300 milliárd forinttal emelkedne az adófizetési kötelezettsége.
Idén mintegy 25 milliárd forintos többlet adóterhet jelent a Magyar Telekomnak a kormány által kivetett távközlési pótadó.
A bankokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, valamint a légitársaságokat érintő extraprofitadók célzottak és átmenetiek.
Három napos kihelyezett ülést tartott a kormány Sopronban, ahol elfogadták az extraprofit adó kivetéséről szóló rendelkezéseket
Emlékeztettek arra, hogy a 2008-as világgazdasági válság óta a bankszektor folyamatosan szembesül új feladatokkal és adóterhekkel. 2021-ben a kereskedelmi bankok 520 milliárd forinttal járultak hozzá Magyarország költségvetéséhez.