Veszélyes játékot űznek Budapesten: ez keményen visszaüthet, ha nem változik semmi
Budapest sokat dolgozott azon hosszú évtizedeken keresztül, hogy elveszítse a vidéki turistákat.
Budapest sokat dolgozott azon hosszú évtizedeken keresztül, hogy elveszítse a vidéki turistákat.
A panelek átlagos négyzetméterára a fővárosban több mint 1 százalékkal 782 ezer forintra csökkent.
Követte az emelkedő trendet, és már a 1,5 millió forintos négyzetméterenkénti árat közelíti az új építésű lakások átlagára Budapesten. A kép azonban összetett.
A Danubius Hotel Hungaria 2023. február 23-án nyitja meg újra kapuit, melyet a pozitív foglaltsági kilátások indokolnak.
A taxis szervezetek díjemelésre vonatkozó javaslattal fordultak a Fővárosi Közgyűléshez, amit jóvá is hagytak.
A Tripadvisor szerkesztői csapata idén hat kategóriában hirdette ki a legjobb úti célokat a világon.
Fordulatot hozott a december az albérletpiacon, majdnem két év után először mérséklődtek a lakbérek.
A Ryanair mai sajtótájékoztatóján jelentette be a nyári menetrendjét és új, Belfastba közlekedő járatát.
Az egyik nagy cégnél közel 36 millió kilométer flotta-futásteljesítmény, egymillió utas Ferihegyről
A budapesti üzletnyitás jelentős mérföldkő a vállalat közép-kelet-európai terjeszkedési terveiben.
Tavaly az újonnan piacra került új lakások száma meghaladta a kereslet volumenét Budapesten, s az azonnal költözhető eladatlan lakáskészlet is bővülésnek indult.
Felbukkant az ingatlanhirdetési oldalakon az OPNI egykori nővérszállója, nincs messze tőle az egykoron hírhedt "tébolyda" főépülete, a hatalmas kísértetkórház.
A felújítás 2023 második negyedévében fejeződik be. Várhatóan március közepétől már a teljes vonalon jár majd a metró.
Az összes magyarországi régióban nőtt a regisztrált bűncselekmények, elkövetők, elkövetések, sértettek, sértetté válások száma.
A fővárosi árak nem a magyar pénztárcákhoz lettek szabva: egy család egy fél nap alatt simán el tudna tapsolni 60-70 ezer forintot úgy, hogy ebben főétkezés nincs is benne.
A Budapest V. kerületében található 1051-es irányítószám, míg vidéken a Zamárdiban található 8621-es a legdrágább a magyar lakáspiacon.
A felhasználók az elektromos flotta használatával tavaly több mint 1300 tonna extra szén-dioxid kibocsátásától mentesítették Budapest levegőjét.
A férfi valamilyen szer hatása alatt lehetett, és nem tett vallomást tegnapi kihallgatásakor. A rendőr halála miatt a miniszterelnök is részvétét fejezte ki.
Aláírták az FKF-nél a bérmegállapodást. A fizikai dolgozók 16% béremelésben részesülnek 2023. január 1-től.
Békés vármegyében és Budapesten is igazolták a madárinfluenza vírus jelenlétét. A Nébih kijelölte a védő- és megfigyelési körzetet.