Ezt jelenti valójában a 25 százalékos infláció tetőzése: hiába minden, maradnak a magas árak?
Januárban meghaladhatja a 25 százalékot az infláció Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint. A GKI szerint az árak a jövőben is emelkedni fognak.
Januárban meghaladhatja a 25 százalékot az infláció Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint. A GKI szerint az árak a jövőben is emelkedni fognak.
Az elmúlt napokban vezető hír volt a forint erősödése, így felmerülhet a kérdés, hogy lesz-e hatása az élelmiszerárakra.
2023. év elejétől már a schengeni szabályok érvényesek a horvát-magyar határon, ami egyben szabad utat is jelent arra vonatkozóan is, hogy kedvezőbb árak esetén egy országgal „odébb” menjünk például bevásárolni vagy teletankolni az autónkat.
Amennyiben az ársapkát a kormány kivezeti, akkor lehet még egy egyszeri megugrás a hatósági áras termékekre vonatkozóan a szakértő szerint.
Az erőteljes inflációs hatás és áremelkedések a halgazdálkodási ágazatot sem kímélték, így néhány kivételtől eltekintve a halgazdálkodási hasznosítók is kénytelenek voltak emelni a területi jegyáraikat, jellemzően 15-35%-kal.
Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a tej és tejtermék piacán a Gazdasági Versenyhivatal,
Már majdnem háromszor akkora az élelmiszerdrágulás Magyarországon, mint az Európai Unióban átlagosan – az Eurostat friss adatai szerint.
Amit látunk, az egyértelműen ciklusforduló, amire már egy ideje számíthattunk is egy ilyen hosszú és látványos növekedési periódus után - véli a szakértő.
2021 decembere óta a csempe ára több mint 70 százalékkal emelkedett, míg a laminált parketta több mint 50 százalékkal került többe 2022 decemberében, mint egy éve.
A magyar piaci pozíciók megmaradását az árstop mihamarabbi kivezetése is segítheti véli a szakmai szervezet.
A legmagasabb infláció decemberben az EU-ban Magyarországon volt, 25,0 százalékos az Eurostat adatai szerint. A KSH 24,5 százalékot mért.
A magyar piaci pozíciók megmaradását az árstop mihamarabbi kivezetése is segítheti a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleménye szerint.
A fővárosi árak nem a magyar pénztárcákhoz lettek szabva: egy család egy fél nap alatt simán el tudna tapsolni 60-70 ezer forintot úgy, hogy ebben főétkezés nincs is benne.
Ismét a komoly vevők dominálnak majd az ingatlanpiacon, mert véget ért az a korszak, amikor hitelből sokan beleugorhattak egy átgondolatlan ingatlanvásárlásba.
A hűvösebb hónapok fontos tápanyagforrásai a diófélék, az olajos magvak. Miért érdemes őket fogyasztani? Hogyan építhetjük be ezeket az alapanyagokat az étrendünkbe? Mennyibe kerülnek a boltokban? Ezeknek jártunk most utána.
2022. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 24,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább.
Ne apelláljunk arra, hogy olcsóbbak lesznek a használt autók Magyarországon, a jó állapotú példányok ára pedig egyre jobban elszakad az átlagosakétól.
Egyre kevesebb sertéshúst fogyasztunk, aminek mostanra egyértelműen a durván megemelkedett ár az oka.
Ha azt hittük, 2023-ban már nem jöhet rosszabb, akkor nagyot tévedtünk: az elemzők szerint csak tovább emelkedett az infláció.
Összeszedtük, mi mindenre érdemes figyelni a tavaszi, vagy akár már a nyári kiruccanás tervezésekor.