2017. szeptember 21. csütörtök Máté, Mirella

Drasztikusan megnőtt a halálos munkabalesetek száma

  • MTI
  • 2017. augusztus 23. szerda 13:00

Enyhén csökkent a munkabalesetek száma idén az első fél évben, három napnál hosszabb időre 9969-en váltak munkaképtelenné baleset miatt, szemben az egy évvel korábbi 10 276-tal, a halálos kimenetelű munkabalesetek száma jelentősen, 2016 első hat hónapjában mért 36-ról 45-re emelkedett - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentésében.

Az ágazatok közül a gépipar volt a leginkább balesetveszélyes: a január-júliusi időszakban itt 2044 munkabaleset történt. A feldolgozóiparban 1752, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében pedig 1357 esetet regisztráltak, utóbbiak közül 11 halálos kimenetelű volt. Az építőiparban és a mezőgazdaságban 320, illetve 256 munkabaleset történt az év első hat hónapjában, ezek közül 11, illetve 7 volt halálos kimenetelű.

A legtöbb, 1766 baleset Budapesten történt, majd Pest megye következik a sorban 738 és Fejér megye 689 balesettel. A legkevesebb baleset Tolna és Nógrád megyében fordult elő, 142, illetve 200.

A balesetek közül több mint 3400 a 250 munkavállalónál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál történt. A leginkább érintett korcsoport a 35-44 éveseké, a 9969 munkabalesetből 2476 ehhez a korosztályhoz köthető. A felügyeleti szervek az év első hat hónapjában több mint 55 millió forint munkavédelmi és 250 ezer forint eljárási bírságot szabtak ki

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

Ennyivel keresnek többet a szakik külföldön, mint itthon

Valószínű, hogy senkinek sem kell magyarázni, mekkora hiány van ma itthon a jó szakemberekből. Sőt, nem csak a jókból, hanem egyáltalán a szakikból. Nagyon sokan külföldön próbálnak szerencsét...
 

Filléres mosogatószer, ami jobb, mint a bolti

Az olcsó mosogatószerek többsége nem jó minőségű, de már fillérekből, otthon is lehet szuper mosogatószert készíteni. Csak négy összetevő kell hozzá, néhány perc, és egy flakon, amibe aztán...
NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

09.21-09.27
Országos

Spar

09.21-09.27
Országos

Lidl

09.21-09.27
Országos

Auchan

09.21-09.27
Országos

Aldi

09.21-09.27
Országos

Tesco

09.21-09.27
Országos

Spar, Interspar

Borkatalógus
09.06-09.27
Országos

Diego

09.01-09.30
Országos