10 °C Budapest
Firefighter in fire fighting operation.

Rég volt ilyen sok tűzvész a magyar otthonokban: ezért van ennyire sok tragédia

2021. december 4. 06:58

2021-ben már több mint 6300 lakástűz volt Magyarországon, amelyek legkevesebb 75 életet követeltek. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint naponta 2-3 lakás válik lakhatatlanná a tűz miatt. A bajt pedig csak fokozhatja, hogy vasárnap elkezdődött az ünnepi készülődés időszaka. Ha azonban nem biztonságos adventi koszorút veszünk, vagy készítünk, esetleg nem megfelelő helyre tesszük a díszt, könnyen bekövetkezhet a baj, amin már csak a tűzoltók segíthetnek. A tüzek korai észlelésének legjobb módja, ha beszerzünk egy füstérzékelőt, akár ajándékként is.

Az utóbbi hetekben szinte nem telt el úgy nap, hogy ne kaptunk volna olyan sajtóközleményt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól, amelyben halálos áldozattal, vagy komoly sérülésekkel járó lakástüzekről számoltak be. A tendencia már így is aggasztó volt, ám mint megtudtuk, a sok híradás csak a jéghegy csúcsa.

Ugyanis ősszel és télen naponta harminc lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, átlagosan negyvenöt percenként kigyullad egy lakás Magyarországon - közölte a Pénzcentrum kérdésére az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Mint összegezték, bár a lángok legtöbbször egy-két négyzetméteren pusztítanak, de naponta két-három lakás lakhatatlanná válik a tűz miatt.

Az OKF hozzátette, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem a lángok hőhatása miatt halnak meg az emberek egy lakástűzben, hanem jellemzően a belélegzett mérgező füst okozza a tragédiákat.

Ekkor szaporodnak meg a tűzesetek

Mint kiderült, nem véletlen, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a lakástüzek. Az OKF szerint a jelenség sajnos teljesen normális az ünnepek közeledtével. Főleg az adventi időszak igen veszélyes, hiszen ekkor otthonunkat egy tűzveszélyes dekorációval, az adventi koszorúval egészítjük ki.

A legfontosabb, hogy a gyertyák alatt legyen egy nem éghető alátét. Tavaly negyvenhat lakástűz keletkezett adventi koszorúk miatt. 2020. novemberében, Gádoroson vált lakhatatlanná egy nyolcvan négyzetméteres családi ház egy korán meggyújtott adventi koszorú miatt

- hívta fel a figyelmet a katasztrófavédelem. Sőt, az sem elég, ha biztonságos egy koszorú, az elhelyezésére is figyelni kell!

  • A koszorú környékén ne legyen semmilyen éghető anyag, hiszen a tűz könnyen átterjed a koszorúról az asztalon lévő tárgyakra, függönyre, ablakkeretre.
  • A legbiztosabb megoldás, ha csak akkor ég a koszorún a gyertya, amikor a szobában tartózkodunk.
  • Sose hagyjuk az égő gyertyákat felügyelet nélkül!

Az adventi koszorúk tüze mellett gyakori, hogy a karácsonyfa gyullad meg. Karácsonyfatűzhöz a leggyakrabban három dolog vezethet:

  • ha meghibásodott, bizonytalan eredetű fényfüzéreket alkalmaznak,
  • ha a karácsonyfán gyertyákat,
  • vagy éppen csillagszórókat gyújtanak.

Az OKF ennek kapcsán nyomatékosította, hogy tűzvédelmi szempontból egyáltalán nem javasolt a fára gyertyákat, vagy csillagszórókat helyezni:

Minden vízkeresztkor előfordul néhány olyan eset, amikor valaki a karácsonyfa kidobása előtt az utolsó rajta lévő csillagszórót gyújtja meg, a meleg szobában kiszáradt fa pedig pillanatok alatt meggyullad, és kiterjedt lakástüzet okoz.

Erre figyelj, ha díszkivilágítást használsz

Nem csak a gyertyák, de a különféle díszkivilágítások is komoly bajt tudnak okozni: éppen ezért az OKF azt javasolja, hogy aki elektromos ünnepi dekorációval díszíti fel otthonát, húzza ki azokat, mielőtt elmenne otthonról ezzel is megelőzve egy esetleges elektromos tűz kialakulását.

Ez egyébként az év egészére igaz, a nem használt elektromos eszközöket tanácsos leválasztani a hálózatról. Ezzel nemcsak a fogyasztásuk mérsékelhető, egy esetleges villámcsapás esetén megóvjuk őket a károsodástól, ha kihúzzuk őket, továbbá megszűnik egy esetleges elektromos zárlatból fakadó tűz veszélye is otthonunkban

- tették hozzá.

Ezért veszélyesek a modern otthonok

Mint elmondták, a lakásokban lévő, egyre több műanyagot tartalmazó tárgy és bútor miatt gyorsabban terjed a tűz, mint ötven évvel ezelőtt, és több mérgező füst is keletkezik ezek égésekor.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Minél hamarabb észrevesszük, hogy kigyulladt valami a lakásban, annál nagyobb eséllyel tudjuk saját kezűleg eloltani, több időnk van kimenekülni és a tűzoltókat hívni, akik egy kisebb kiterjedésű tűz esetén több értéket tudnak megmenteni. A tüzek korai észlelésének legjobb módja, ha beszerzünk egy füstérzékelőt, akár ajándékként

- tanácsolta a katasztrófavédelem, majd hozzátették, hogy a statisztikák szerint nemcsak hogy haláleset, de még nagyobb tűz sem keletkezik azokban a lakásokban, házakban, ahol van füstérzékelő, és időben észlelik az ottlakók a bajt. Egy jó minőségű füstérzékelő néhány ezer forintba kerül és a tűz keletkezésének legelején jelez. Az érzékelő hangos sípolását meghallva még épségben ki tud menekülni a lakásban tartózkodó személy, sőt még akár saját maga meg tudja fékezni a kezdeti lángokat a testi épsége kockáztatása nélkül. 

A lakástüzek kiváltó okai között még mindig a dohányzás, illetve a nyílt láng, valamint a tüzelő berendezések helytelen használata szerepelt a sütés-főzés mellett.

Mi okoz leggyakrabban tüzet a lakásban?

  • Leggyakrabban a nyílt láng használata okoz lakástüzet. Ez gyertyák, mécsesek használatát jelenti.
  • Második helyen az elektromos eszközök zárlata, a hálózat túlterhelése van.
  • A harmadik leggyakoribb oka a lakástüzeknek a fűtőeszközök hibáira vezethető vissza.
  • A negyedik leggyakoribb tevékenység, ami lakástűzhöz vezet a sütés és a főzés.
  • A dohányzás továbbra is az előkelő ötödik helyen szerepel.

Hogyan lehet elkerülni, hogy ez az öt fő veszélyforrás lakástüzet okozzon?

Nyílt láng, gyertyák, mécsesek gyújtása: a legegyszerűbb, ha a gyertyát, vagy mécsest egy tűzálló tálra tesszük, így ha az leég, akkor sem gyújtja meg az asztalterítőt. A közelükben ne legyen semmilyen tárgy, amit meggyújthatnak.

Elektromos eszközök zárlata, a hálózat túlterhelése: a lakásban az elektromos hálózat kiépítését vagy átalakítását bízzuk szakemberre még akkor is ha a közeli hozzátartozó, vagy a szomszéd azt mondja, hogy ért hozzá. Elektromos eszközöket soha ne a piacon vásároljunk, helyette keressük a műszaki szaküzletekben a magyar nyelvű használati utasítással rendelkező megbízható termékeket, amelyekért a gyártó garanciát vállal.

A fűtőeszköz meghibásodása, rossz működése: távfűtés kivételével mindegy, hogy az adott ház, vagy lakás fűtése milyen eszközzel történik, lehet az konvektor, kandalló, cserépkályha, kombi cirkó, vagy kazán, a fűtőeszközöket évente egyszer tanácsos szakemberrel ellenőriztetni és ha szükséges kitisztíttatni. Ezek az eszközök lánggal égnek, vagy hőt termelnek, meghibásodásukból tragédia is lehet.

Sütés és a főzés: gyakori, hogy egy-egy étel többet időzik a tűzhelyen, vagy a sütőben, mint azt a recept javasolja. A tűzhelyen felejtett olaj meggyulladhat, ezt pedig tilos vízzel oltani, mert az égő zsiradék valósággal kirobban az edényből és meggyújtja nemcsak a konyhát, hanem az ott tartózkodókat is.

Ha a felhevült olaj meggyullad, zárjuk el a tűzhelyet és fedjük le egy fedővel az edényt. Manapság életünk nélkülözhetetlen kelléke az okostelefon. Mivel úgy is egész nap az ember keze ügyében van, állítsunk be rajta az időzítőt, arra az időpontra, amikor elkészül az étel, így biztos nem fogjuk sütőben, vagy a tűzhelyen felejteni a készülő ebédet

- javasolta az OKF.

Dohányzás: meglepő, de a mai napig előfordulnak lakástüzek, sőt halálesettel járó lakástüzek is a dohányzás miatt. A legfontosabb és talán legegyszerűbb megelőzési tanács: ne aludjunk el hamarabb, mint a cigaretta.

Mit tegyünk, ha tüzet észlelünk az otthonunkban?

  • Hívjuk fel a 112-es segélyhívó számot.
  • Azonnal segítsük a gyerekek, idősek, magatehetetlenek szabadba jutását.
  • Csukjuk be az ajtókat, ablakokat, ezzel csökkentjük a tűz levegőellátását és nehezítjük a lángok terjedését.
  • Ha van lehetőség, áramtalanítsuk a lakást.
  • Nagy füst esetén négykézláb kússzunk ki a szabad levegőre, így kevesebb füstöt, vagyis kevesebb mérgező gázt lélegzünk be. A füst felülről lefelé haladva tölti meg a szoba levegőjét, így alul kevésbé mérgező a levegő.
  • Értesítsük a szomszédokat is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. október 12. 18:56
A Central Médiacsoport fiatalokat megcélzó kiadványa, a Refresher is meghívást kapott abba a Deutsch...
Holdblog  |  2024. október 12. 09:31
Kamala Harris, a következő potenciális amerikai elnök megtalálta az infláció okozóit: ők a kényük, s...
ChikansPlanet  |  2024. október 11. 13:11
Míg a tengeren úszó szemétszigetek és azok környezeti ártalmai gyakran megjelennek a közbeszédben, v...
KonyhaKontrolling  |  2024. október 11. 07:43
Gyakran hallott pénzügyi tudatossági tipp, hogy a fizetésed megérkezése után elsőként a megtakarítás...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 13. vasárnap
Kálmán, Ede
41. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?