Október 26-tól november harmadik hetéig több ütemben dolgoznak az autópályákon, több csomópontnál is korlátozásokra kell készülni.
A pénzügyőrök 1846 doboz adózatlan cigarettát találtak egy bolgár tehergépjárműben, amelyet az M5-ös autópálya lajosmizsei szakaszán ellenőriztek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M5 autópálya lajosmizsei szakaszán ellenőriztek egy bolgár tehergépjárművet. Az Angliába tartó jármű belterében végzett pénzügyőri kontroll gyors eredménnyel járt, ugyanis kiderült, hogy a hálókabin rekeszei, a hűtőberendezés, a matrac, a tárolórekeszek és a kabin kárpitja is bolgár zárjegyes cigarettával van kitömve.
A sofőr kezdetben még aggodalom nélkül, készségesen vállalta a mustrát – gondolván, hogy a rejtéssel jó munkát végzett -, de ahogyan egyre-másra kerültek elő a cigarettásdobozok, úgy szontyolodott el mindjobban a csempész.
A járőrök összesen 1846 doboz adózatlan cigarettát szedtek ki a hatalmas teherautó rejtekeiből. Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekménye miatt indítottak eljárást, a férfi több mint hatmillió forint bírságra is számíthat.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







