A NAV Bevetési Igazgatóság pénzügyőrei hajnali ellenőrzés közben buktattak le egy angol rendszámú járműszerelvényt az M5-ös autópályán - írja közleményében a hatóság.
Tavaly januárban 38,3 millió szál hevítésre szánt dohányterméket értékesítettek, idén augusztusban már ennek közel a négyszeresét, 144,3 millió szálat - írja a 24.hu.
2020 januárja óta a négyszeresére emelkedett a hevítésre szánt dohánytermékek havi értékesítése Magyarországon, derül ki a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nzrt. adataiból. A portál által kikért statisztikák szerint hónapról hónapra nő az eladott, hevítésre szánt eszközök száma is, miközben a hagyományos cigaretták piaca zsugorodik.
Az új technológia a 2010-es évek közepe óta ismert, hazánkban 2018-2019-ben robbant be, és a statisztikai adatok szerint népszerűsége azóta szárnyal. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nzrt. adataiból kitűnik, hogyamíg tavaly januárban 38,3 millió szál hevítésre szánt dohányterméket értékesítettek, úgy 2021 augusztusában már ennek közel négyszeresét, 144,3 millió szálat. Az emelkedés tehát látványos és éves összevetésben is szembetűnő - írja a lap, hiszen 2020-ban összesen adtak el annyi (802 millió szál) hevítésre szánt dohányterméket, mint 2021-ben júliusig bezárólag (804 millió szál), tehát valamivel több mint fél év alatt.
Ami pedig a tradicionális értelemben vett cigarettát illeti, ott az értékesítési tendencia egyértelműen csökkenő. És ez a csökkenés érint mind a klasszikus, dobozos cigarettát, illetve a sodrást és töltést is. Ha tehát ez a tendencia folytatódik, akkor akár pár éven belül is utolérheti a hevítéses dohánytermékeket fogyasztók aránya a cigarettázókét - írják.
Műfenyő vagy igazi? Pont kerülhetett az ősi vita végére: tisztul a kép, minden ebbe az irányba mutat
A karácsonyi időszak közeledtével egyre többen foglalkoznak a karácsonyfa-választás kérdésével.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








