Átfogó kutatás készült az emberek hétköznapokhoz kötődő étkezési szokásairól.
Az elmúlt négy napban több millió forintot csaltak ki turistáktól azon a Váci utcai szórakozóhelyen, ahol az internetet böngészve kiderült, hogy évek óta ment a lehúzás. Mutatjuk, melyik helyről van szó.
2,5 millió forintot csaltak ki október 15. és 19. között négy külföldi férfitől azon a belvárosi szórakozóhelyen, ahol rendőrségi razzia zajlott tegnap éjszaka - írja a police.hu.
- szerepel a rendőrség honlapján, ahol azt is közölték, hogy 15 lengyel és 6 magyar állampolgárt fogtak el és állítottak elő, akik ellen üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmény miatt indítottak eljárást. Közülük három lengyel nőt és két magyar férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
Itt volt a razzia
Az intézkedésről készült videó alapján, valamint a TripAdvisor és a Google Maps segítségével a Pénzcentrum beazonosította a bezárt szórakozóhelyet, amely minden jel szerint a
Bár a nevek eltérnek, a tapasztalatok többsége hasonló. A Google-ön az összes, mind a 11 értékelés arról szól, hogy a hely lehúzós, több felhasználó számolt be olyan ismert módszerekről, mint
- a horribilis mértékű készpénzért ATM-hez kísért vendégek esete, vagy
- a helyre szép nők által becsalogatott, majd borzalmasan lehúzott férfiaké.
A Google-ön található összes értékelés az elmúlt hónapokból származik, a TripAdvisor tanúsága szerint ugyanakkor évek óta folyik a lehúzás a helyen, 2013-ból is találtunk szép számmal olyan értékeléseket, amik a fent vázolt becsalogatott, majd csúnyán lehúzott férfiak eseteit írták le.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A TripAdvisoron a fényképek között fellelhető a szórakozóhely itallapja is, amelyen már alapból combos árakkal találkozhatunk. Egy feles Jamesont például ötezer forintért, egy Bombay gint pedig négyezerért árultak, bár ezek az árak csak Magyarországon számítanak kirívónak, egy külföldi simán gondolhatta azt, hogy szimplán kicsit drága a hely. Természetesen próbáltuk elérni a szórakozóhelyet telefonon a cikk megjelenése előtt, de a neten fellelhető telefonszámon ezt nem sikerült megtenni.
Mit lehet tenni?
A külföldi lehőzások ellen nehéz teljeskörűen védekezni, de érdemes helyválasztás előtt az interneten körbenézni, hogy másoknak milyen tapasztalataik voltak az adott hellyel kapcsolatban. Ezen túl, érdemes olyan kártyával elindulni az éjszakába, amin nincs olyan sok pénz, és már az is sokat lendíthet a helyzeten, ha nem ülünk be olyan helyre, ahol csak készpénzt fogadnak el. A kártyás tranzakciók ugyanis visszakövethetők, így lehúzásra kevésbé használják őket, mint a készpénzt.
A borítókép illusztráció, nem a bezárt helyet ábrázolja.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







